A mai nap nem indult jól. Ez főleg annak a következménye, hogy a tegnapi nap elég csúnyán zárult.

 

Kezdem inkább az elején. Tegnap este, amikor a szekérrel hazaértem, kiderült, hogy apám értesült a lógásról.

 

Eleinte azt hittem, hogy valamiféle rejtélyes postagalamb szolgálat működik az iskola és apukám között.

 

Tévedtem. Igazából csak az én szerencsétlenségemen múlt, hogy ez így történt. Apukám egyik kliensének a felesége ugyanis az iskolában takarítónő.

 

Ő mesélte el a férjének, hogy pénteken egy egész osztály felszívódott az utolsó két óráról és hogy az igazgató magából kikelve kiabált.

 

Tőle tudta meg apukám, hogy mi történt és nem örült a dolognak. Nagyjából ezzel a paprikás kedvével fogadott engem az este.

 

Ezek után két hétvégés szobafogságot kaptam és azt a javaslatot, hogy ha nem ülök meg a hátsófelemen, akkor gondoskodik róla, hogy az iskolából se tudjak kimenni többé.

 

Azt már el se mertem mondani neki, hogy milyen okból lógtunk el, mert ha megtudja, hogy emberrablókat kerestünk az erdőben, vissza se enged a suliba.

 

Hiába is meséltem volna neki a hatalmas összegű nyomravezetői díjról, szerintem az sem hatotta volna meg őt a jelen helyzetben.

 

Így hát bölcsen hallgattam és sűrű bocsánatkérések közepette igyekeztem minél gyorsabban a szobámba érni.

 

Itt bent újból elővettem a jegyzeteimet a hercegnő elrablásáról és próbáltam rájönni, hogy mit szúrtam el elsőre.

 

Pedig minden itt van ezeken a papírokon, vajon hol rontottam el? Bárhogy agyaltam rajta, nem jutottam közelebb a megoldáshoz.

 

A nap végére rendesen bele is fáradtam ebbe, így gyorsan elaludtam.

Megosztás a facebookon