Kellemesen kialudva ébredtem. Még mosolyogtam is, hiszen szép álmom volt.

 

Azt álmodtam, hogy megtaláltam a hercegnőt, méghozzá nállunk a padláson. Apukám ezért megbocsájtott nekem és kibékültünk.

 

Ezután odajött az országos hírlap egyik tudósítója is, hogy interjút készítsen velem, valamint hogy lefotózzon engem.

 

Elmondása szerint a címlapra kerülök, hiszen én vagyok az ország hőse, aki megtalálta az elveszett hercegnőt.

 

Már épp vettem volna át az ötmillió arany értékű nyomravezetői díjat, amikor anyukám hangját hallottam, aki bejelentette, hogy ideje felébredni.

 

Kár, pedig kíváncsi lettem volna, hogy álmomban vajon mikre tudnám költeni ezt a rengeteg pénzt. Szerintem vettem volna egy közös házat Seyezarával.

 

Ezen gondolkozva öltöztem fel, majd a reggeli alatt folytatam az álmodozást. Apukám nem szólt hozzám és elég morcos volt.

 

A templomnál egy újabb meglepetés ért minket. Az egész teremben alig lézengett néhány ember.

 

Godafreh papunk magától kikelve tombolt. Átkozta azokat, akik az istentisztelet helyett inkább a hercegnő keresésére indultak.

 

Szerinte az istenek majd le fognak csapni ezekre az emberekre és szörnyű kínokat küldenek rájuk.

Ezután nyájasabb hangon megköszönte azoknak az “igaz embereknek” a részvételét, akik eljöttek ma.

 

Na, legalább ez is megtörtént egyszer, hogy én voltam a templomban a jó fiú. Hazafelé Uzzurnak elmondtam a tegnapi nyomozásom eredményét, vagyis inkább azt, hogy semmiféle eredményre nem jutottam.

 

Azt mondta, ne aggódjak, majd hétfőn kidolgozunk egy másik tervet. Hát jó, ő tudja.

Megosztás a facebookon