Nem akartam Uzzurt a sablonos “Ugye megmondtam, hogy ebből baj lesz” féle szöveggel ébreszteni, pedig most tényleg megérdemelte volna.

 

Inkább a bölcs hallgatást választottam helyette. Tudtam hogy ő is eléggé feldúlt és csak most jött rá, hogy mibe keveredett.

 

Magányos kalandorból hírtelen, szinte egyik napról a másikra csak egy apró porszem lett a sivatagban. Ezt nehéz megemészteni.

 

Az órák alatt is nagyon szűkszavú lett. Ezt a többiek is észrevették, de nem merték faggatni, hiszen őket is megrázták a tegnapi események.

 

Még fagyosabb lett a hangulata, amikor a Legendák tanárunk elmondta, hogy az igazgató hivatalosan is megtíltotta, hogy az iskola diákjai részt vegyenek a keresésben.

 

Ez azonban egy cseppet sem vette el az osztály kedvét. Délután már többen is bekopogtak a szobánkba, különféle tervekkel.

 

A mi szobánk egyfajta titkos ellenállási központtá vált, ahogy egyre csak gyűltek az emberek és mindenki azt vitatta, hogy mit tegyünk ezután.

 

Azt tényként kezelték, hogy az igazgatói tíltás ellenére sem fogják abbahagyni a keresést, mivel véleményük szerint már nagyon közel járhatnak.

 

Ezt bizonyítja az a tény is, hogy az utóbbi két nap egyre több kutató csoporttal akadtunk össze, hiszen ha rossz nyomon lennénk, akkor bizonyára senkivel sem találkoztunk volna.

 

Egyesek szerint az igazgató is része egy ilyen kereső csapatnak és a tíltásnak a lényege az, hogy a konkurenciát csökkentse.

 

Mindkét állításban lehet valami igazság, de egyikünk sem tudta, hogy valójában mennyi. Azt viszont mindenki támogatja, hogy folytassuk a keresést.

Megosztás a facebookon