Ma még nem tudtam rendesen kialudni magam, mivel az éjszaka Uzzur még nálam maradt a további kutatásokat tervezgetni.

 

Hiába mondtam neki, hogy majd reggel megbeszéljük és most menjen haza és nyugodjon le, mintha a falnak beszéltem volna.

 

A nagy tervezgetése mélyen belenyúlt az éjszakába, abba az éjszakába, amelyet én kellemes alvással terveztem eltölteni.

 

Egy idő után már elvesztettem a türelmemet, egyszerűen csak befordultam a fal felé és elaludtam. Reggel arra ébredtem, hogy Uzzur a szobám közepén alszik.

 

Olyan volt, mint valami nagy felfedező, aki a térképei között aludt el. Nagy nehezen felköltöttem és gyorsan a saját háza felé irányítottam.

 

Remélem nem fog eltévedni, mivel elég kómás feje volt, de hátha olyan ő is, mint a lovak, akik szinte álmukban is hazatalálnak.

 

A templomba vezető út feltűnően csendes volt, gyanítom, hogy sokan még mindig a hercegnőt keresik inkább.

 

Ez a dolog meglátszott Godafreh papunk fején is, ami a vörös és a lila közötti színpalettát mutatta be.

 

Az istentisztelet előtt eltűnt egy időre, majd amikor visszajött, néhány szégyenkező ember kíséretében jelent meg.

 

Gondolom őket az erdőben találta meg valamerre és “meggyőzte” őket, hogy most inkább a templomban van a helyük.

 

Azok akik maguktól eljöttek, elég gyakran pislogtak az ajtó felé, nagyon úgy tűnt, hogy ők is inkább kint lennének.

 

Ezért Godafreh ma egy nagyon hosszú beszédet mondott, aminek a közepe felé már én is azt éreztem, hogy inkább az erdőben szeretnék lenni, vagy bárhol máshol, csak nem itt.

 

Amikor már az életem kezdett leperegni a lelki szemeim előtt, végre megesett a pap szíve rajtunk és útnak engedett.

 

Uzzur volt az első, aki kirohant a kapun, szinte láttam a port, ahogy húzta a csíkot. Gondolom megint valami új tervén dolgozik.

 

Én csak annak tudtam örülni, hogy most engem nem kevert bele, így végre nyugodtan pihenhettem egy keveset.

 

Ma korán mentem lefeküdni, hiszen holnap reggel megint szekerezhetünk be a városba.

Megosztás a facebookon