Elnézést kérek, hogy a tegnap nem folytattam az írásomat, de már későre járt és túl nagy volt a megdöbbenés, hogy folytassam.

 

Sajnos a láda egy nagy csalódás volt. Kincsek helyett csak egy régi, poros levelet találtunk benne. Úgy látszik, valaki megelőzött minket.

 

A levélben ez állt:

 

“Kedves Bilsam kapitány,

Lehet, hogy én már nem élek, amikor te olvasod ezeket a sorokat, de remélem hogy te még erőd teljében leszel. Bár próbáltad elrejteni előlem a legféltettebb kincseidet, mint látod, én mégis rájuk találtam. Nem volt könnyű, bevallom, mivel elég ügyesen eltöröltél minden nyomot, viszont ismerlek már annyira, hogy pár hónapnyi keresés után rá akadtam. Bízom benne, hogy anyagilag már tönkrementél és ez az egyetlen menedéked.

Üdvözöl téged, Horekrit”

 

Vajon kik lehettek ők? A kapitány megszólítás valószínűleg egy kalózra utal, hiszen egy rendes kereskedő nem rejtené el ide a kincseit.

 

De ha mégis ezt tenné, akkor sem bosszúlná meg valaki így a régi sértéseit, mint ez a Horekit. Kár, hogy nem tudunk többet a meséről.

 

Még az is lehet, hogy ez a második ember szintén elásta valahová a kincset, de erre sajnos semmiféle bizonyítékot nem találtunk.

 

Még kutakodtunk egy kicsit a környéken, hátha mégis találunk néhány morzsát a kincsből, de úgy tűnik, hogy aki kiásta, jó munnkát végzett.

 

Ezután nem volt más választásunk, mint visszatérni a táborhelyünkre, megebédelni, összepakolni a cuccokat és lassan hazaindulni.

 

Útközben elég hallgatagok voltunk, mindenki csalódott volt kicsit. De végül arra jutottunk, hogy bár nem találtunk semmit, de azért jó móka volt.

 

Végülis ez volt az első igazi közös kirándulásunk és nagyon kellemesen telt, leszámítva a kincs hiányát.

 

Otthon pár mondatban elmeséltem a történteket apáméknak, majd egyenesen az ágy felé vettem az irány.

 

Bár fárasztó volt ez a rövid vakáció, arra mégis jó volt, hogy jobban összekovácsolja a kis társaságunkat.

Megosztás a facebookon