Reggel megint korán indult a munka. Bár mindannyian fáradtak voltunk, viszont annak a reménye, hogy végre hazatérhetünk, erőt adott nekünk.

 

A gallyazástól már frászom volt, de azzal bíztattam magamat, hogy már nincs sok hátra. Ebédre el kellene készülnünk.

 

Egy kicsit elhúzódott a munka, mert Uzzurnak szálka ment az újjába és majdnem egy fél órán át próbáltuk kioperálni.

 

Bár sikerrel jártunk, de a kötszer miatt már nehezen tudott dolgozni, ezért inkább halászni ment. Addigra úgyis már csak egy fél fát kellett megtisztítani.

 

Mire végeztem a munkával, Uzzur már két halat is fogott. Úgy látom szépen fejlődik. Ebédre a megmaradt kígyóhúst ettük meg.

 

Ezután következett a tutaj összeszerelése. A fákat nagy nehezen egymás mellé fektettük, a lányok pedig összekötötték őket.

 

A biztonság kedvéért háromszorosan is egymáshoz rögzítettük a fadarabokat, hogy biztosan ne bomoljon majd szét.

 

A munka végeztével még leellenőriztünk mindent, nehogy a tengeren fedezzük fel az esetleges problémákat.

 

Mivel minden rendben volt, elhatároztuk, hogy holnap elvisszük egy rövid próbaútra, majd gyűjtünk még egy kis ételt és hétfőn nekivágunk a tengernek.

 

Bármennyire is börtön volt ez a sziget, azért valahol hiányozni fog mindannyiunknak. A vihart leszámítva kellemes időt töltöttünk el itt.

 

A naplóm alapján majd szép kis élménybeszámolót fogunk tartani erről a kalandunkról az iskolában. Az első jó jegyek már szinte a zsebünkben vannak!

 

A nap további részét halászattal töltöttük, hogy minél több halat gyűjtsünk össze az útra. Ezeket meg fogjuk sütni, mivel a tutajon nem lehet tűzet gyújtani.

 

Holnap elmegyünk a patakhoz is, hogy feltöltsük a vízkészleteinket. A lányok varrtak néhány sátorvászonból kulacsokat, hogy minél több vízünk legyen.

 

Seyezaráék próbáltak még némi gyümölcsöt összeszedni, de sajnos nem jártak sikerrel, viszont valami algafélét találtak, ami nem is olyan rossz ízű.

Megosztás a facebookon