Az éjszaka folyamán valamennyire erősödött a szél. Ez egy szempontból jó, mert gyorsabban haladtunk, viszont a tenger is sokkal vadabb lett.

 

A mi kis tutajunkat eléggé megviselte az erős hullámzás. A víz szinte játékszerként dobálta a járművünket.

 

Reggel mindenki hullafáradt és ingerült volt, mivel egy szemhunyásnyit sem sikerült aludni a hullámzás miatt.

 

Enni is alig ettünk, mindenkinek kikívánkozott a gyomra. Remélem hamarosan megtalál minket egy hajó.

 

Bár az ég még mindig többnyire tiszta volt, a látóhatáron gyülekezni kezdtek a sötét fellegek, Nem túl bíztató.

 

Uzzurnak is szóltam a helyzetről. Sajnos nem áll jól a szénánk, mivel pont arra kellene mennünk, amerre a felhők vannak.

 

Lehet mégsem volt túl jó ötlet kimenni ezzel a tákolmánnyal a nyílt tengerre. Vagy várnunk kellett volna, amíg a viharos időszak véget ér.

 

Azon kezdtünk el vitatkozni, hogy vajon forduljunk vissza és reménykedjünk, hogy újra elérjük a szigetet a vihar előtt, vagy vágjunk neki?

 

Én szívem szerint nem mennék vissza és Seyezara is támogat. Inkább menjünk neki a viharnak, mint visszafordulni.

 

Ki tudja, lehet meg sem találjuk újra a szigetet, hiszen nincsenek különleges navigációs eszközeink, csak a csillagok után megyünk.

 

Ha pedig egy-két fokkal elvétjük az irányt, akkor már több száz kilométernyire elvétjük a szigetet.

 

Uzzur és Phetana viszont kitartottak amellett, hogy inkább ezt próbáljuk meg, minthogy elsüllyedjünk egy viharban.

 

Végül egy köztes megoldást találtunk: megpróbáljuk megkerülni a vihart. Nem vagyok túl bizakodó ezzel kapcsolatbn, de hátha sikerül.

Megosztás a facebookon