Amint egy kicsit magunkhoz tértünk az első meglepetésünkből, volt egy kis időnk körülnézni. A tengeren tomboló vihar már nagyon távoli volt.

 

Mi a felhők felett repültünk, egy hatalmas sárkány karmai között. Nem tudom mi a célja velünk, de remélem jobban járunk vele, mint a viharral.

 

Az úton nem mertünk megszólalni, igyekeztünk minél észrevétlenebbek maradni, nehogy magunkra vonjuk a sárkány figyelmét.

 

Reméltük, hogy csak maga a tutaj kell neki és hátha el tudunk bújni valamerre, amikor majd földet érünk.

 

Itt fent kissé hideg van, de legalább a sötét fellegek felett vagyunk. Ide már nem ér el az eső és a villámok.

 

A szél viszont annál erősebb, így a takaróinkba csavarodva próbáltuk átvészelni az utat. Közben szorosan egymáshoz bújtunk, nehogy valamelyikünk leguruljon véletlenül.

 

Hamarosan úgy éreztem, mintha sülyednénk. Óvatosan körülnéztem és láttam hogy valamiféle tisztás felé közelítünk.

 

Sajnos azt már nem láttam, hogy szigetre vagy kontinensre fogunk leszálni. Remélem, hogy kontinens lesz.

 

Ha szigetre kerültünk, akkor sajnos nem sok esélyünk van a túlélésre, egy sárkány elől nem igazán lehet sokáig elbújni.

 

Ha kontinensre kerültünk, talán kereket oldhatunk valamerre és egy patakot követve elérhetünk valami lakott területre.

 

Amíg ezen gondolkoztunk, földet is értünk. A ragyogó napsütéstől hunyorítanunk kellett. Már napok óta nem láttuk a napot.

 

Most tűnt fel nekünk, hogy a takaróink csurom vízesek rajtunk. A sárkány tőlünk nem messze szállt le.

 

Nem mertünk megmozdulni, hátha nem vett észre minket. Várnunk kellene, amíg elmegy vadászni és akkor bekúszni az erdőbe.

 

Sajnos a tervünk nem vállt be, a sárkány határozott léptekkel elindult felénk...

Megosztás a facebookon