A tegnapi naplómat nem tudtam folytatni, ugyanis olyan sokminden történt, hogy egyszerűen se időm, se idegem nem volt hozzá.

 

Ott maradtam a történetben, hogy a sárkány elkezdett közeledni hozzánk, mi pedig elbújtunk előle, remélve, hogy nem bánt minket.

 

A reményeink igaznak bizonyultak. A sárkány óvatosan megszaglászott minket, utána pedig megnyalta Uzzur arcát.

 

Eleinte nem tudtuk hova tenni a dolgot, de Uzzur rájött, hogy ez a sárkány valószínűleg az, akit még tavasszal engedtünk szabadon.

 

Azt a kis sárkányt még tojás korában fogadtuk be és egy pár hétig vigyáztunk is rá, utána pedig az erdőben elengedtük.

 

Valószínűleg az állat emlékezett a szagunkra és mivel az orruk nagyon jó, érezte, hogy bajban vagyunk a tengeren.

 

Amúgy a sárkány nagyon barátságos velünk, mindenkihez odabújt és hagyta, hogy megsímogassuk.

 

Még nem tudjuk, hogy hova rakott le minket, de itt legalább süt a nap és kellemes meleg van. A ruháinkat és a takarókat kiraktuk száradni.

 

Még maradt valamennyi ételünk, ugyhogy jól belaktunk, utána pedig szétnéztünk kicsit. Annyit tudtunk csak meg, hogy egy erdőben vagyunk.

 

Emberi élet nyomát sehol sem találtuk és sajnos hegycsúcsokat sem láttunk, hogy esetleg betájoljuk magunkat.

 

Mindenesetre miután megszárítkoztunk, elhatároztuk, hogy megkérjük valahogy a sárkányt, hogy vigyen minket haza.

 

Ha nem is pont haza, mivel kétlem, hogy a faluban örülnének egy sárkány látogatásának, egy falu közelében lévő tisztásra.

 

Ezt elmondtuk a sárkánynak is, furcsa mód úgy tűnik mintha meg is értette volna. Holnap tehát sárkányháton utazunk!

Megosztás a facebookon