Ma elérkezett a legkalandosabb utazásunk napja. Bár az éjjel nagyon izgatottak voltunk, a fáradtság mégis erősebb volt.

 

Amikor felébredtünk, már dél körül járt az idő. A sárkány ott volt a környéken, látszott, hogy vigyázott ránk.

 

Ébredés után gyorsan összepakoltunk mindent és a csomagokat felkötöttük a sárkány hátára. A tutajt szétszedtük.

 

A darabokból építettünk valamiféle nyerget, aminek a segítségével kényelmesen és biztonságosan utazhatunk a sárkány hátán.

 

Mire végeztünk már jócskán délután volt, ezért sietve felkapaszkodtunk a helyünkre és felszálltunk.

 

Fantasztikus érzés volt repülni! A világ teljesen másképp néz ki innen fentről. Minden távolság összezsugorodott.

 

Bár eleinte, amikor felszálltunk, úgy éreztem, hogy a gyomrom a nyakamban van, mikor egyenletesen kezdtünk repülni, lassan megszoktuk.

 

Érdekes volt a látvány. Zöld és barna foltok váltották egymást, ahogy egyre gyorsabban haladtunk kelet felé.

 

Lassan a térképről ismerős vidék tárult a szemünk elé. Felismertük Isedell kikötőjét, a folyóval és az iskolánk épületével.

 

Szerencsére túl magasan repültünk ahhoz, hogy bárki is észrevehessen, így volt időnk kikeresni egy távolabbi tisztást.

 

Innen gyalog folytatjuk a utunkat. Elbúcsúztunk a sárkány barátunktól és megígértük neki, hogy meglátogatjuk még.

 

Még sokáig néztünk utána, mikor felszállt, de aztán sietnünk kellett, mivel elég messzire voltunk a falunktól.

 

Két óra múlva meg is érkeztünk. A falu határában elbúcsúztunk egymástól és megbeszéltük, hogy holnap találkozunk.

 

Otthon a szüleim rengeteg kérdést tettek fel, én viszont nem mertem túl sokat elárulni. Csak annyit mondtam, hogy jó volt a hajózás és minden rendben volt.

 

Nem akarom túlságosan felzaklatni őket azzal, hogy egy lakatlan szigeten voltam, viharban hajóztam és egy sárkányon utaztam.

Megosztás a facebookon