A mai reggel elég csípős volt. Hűvös szél fújt és az ég is beborult. A felhők fenyegetően sötétek voltak.

 

Eddig csak éjjelente volt egy-egy kisebb eső, erre az időre nem igazán voltunk felkészülve.

 

Kicsit késöbb már dörgéseket is hallottunk és a szél ereje is erősödött. Nem tűnik túl bíztatónak a dolog.

 

Délre már a fák is meghajlottak, ezért a rajtuk lévő gyümölcsök egy részét gyorsan leszedtük. Sikerült megmenteni a termés egy részét.

 

Délután már az eső is elkezdett cseperegni, miközben a dörgések egyre erősebbek és gyakoribbak lettek.

 

A kunyhóink csak pár deszkából állnak, így jobbnak láttuk a dolgainkat gyorsan átpakolni az újonnan felfedezett barlangba.

 

Igyekeztünk minél több dolgot magunkkal vinni, bár az asztalokra már nem volt időnk, viszont az étel biztonságos helyre került.

 

A kis barlang a cuccainkkal már eléggé zsúfolt lett, de még mindig jobb itt lenni, mint a kinti viharban csücsülni.

 

Kint már a villámok is megérkeztek, ami ebből a kis barlangból nézve elég félelmetes volt. Hiányzik a saját szobám.

 

Otthon mindig az ablakból néztem a viharokat. Szeretem nézni, ahogy fel-fel villan az ég és hallgatni a dübörgést.

 

Ez a kis barlang viszont csak felerősítette a dörgés hangját és arra emlékeztetett minket, hogy mennyire rá vagyunk utalva a természetre.

 

Most volt először, hogy ezt szóba hoztuk. Eddig sosem kellett semmi veszélytől tartanunk, maximum egy kicsit éhesek voltunk néha.

 

Viszont amikor láttuk a természeti erőket így tombolni, tudatosult bennünk, hogy mennyire kiszolgáltatottak vagyunk.

 

Este senkinek sem volt kedve aludni, mondjuk túl sok helyünk sincs rendesen lefeküdni. Csak a fal mellett tudunk leülni.

 

Ebben a kényelmetlen pozícióban még sokáig beszélgettünk.

Megosztás a facebookon