Végre eljött a nagy nap!

 

Ma van kapitányi pályafutásom első napja. Remélem még rengeteg ilyen napom lesz. Ezt mondjuk nem a koránkelésre értem.

 

Már annyira elszoktam tőle, hogy percekig azt sem tudtam, melyik világon vagyok. Még az ágy is ringott velem.

 

Tisztára azt hittem, hogy már a hajón vagyok, főleg hogy pont ezzel álmodtam. Már utasításokat akartam adni a legénységnek, amikor megláttam anyukám arcát.

 

A felöltözésen és a reggelin fogalmam sincs hogyan jutottam át, mert mire rendesen magamhoz tértem, már a szekéren voltam.

 

Mellettem Uzzur és Seyezaráék is ott ültem és némi örömmel vettem észre, hogy ők sincsenek nálam sokkal jobb állapotban.

 

Nem baj, ezért a napért bőven megérte korán kelni. Legalábbis nekem, de szerintem a többiek számára is, csak még túl korán van.

 

Remélem nem fogunk reflexből bemenni az iskolába, hiszen szeptember óta minden hétfőn oda szekereztünk ilyenkor.

 

Pont ezért igyekeztem ébren maradni, nem szeretnék egy osztályteremben ébredni. Elég volt az iskolából.

 

Amikor Isedell határában lepakoltunk, akkor jöttem rá, hogy milyen sok csomaggal készültünk erre az útra.

 

Nem baj, úgyis csak a kikötőig kell vinni a hátizsákokat és a táskákat, onnantól már a hajó fogja nekünk szállítani.

 

Isedell városának óriási kikötője van, ennek a legnagyobb része a kereskedelmi kikötő, ahol az áruval megrakodott hajók kötnek ki.

 

Uzzur azt mondta, hogy a kikötő azon részére kell mennünk, ahol a polgári forgalom zajlik és a 11-es mólót kell keresni.

 

Ez már sokkal kisebb és kevésbé zsúfolt, mint a másik rész. Ilyen korán reggel, ennyi csomaggal ezt egyáltalán nem bántam.

 

Ahogy kiértünk a tengerpartra, szomorúan konstatáltuk, hogy itt csak az 1-es móló van, szóval még van mit cipekedni.

 

Na, sebaj, de onnan már nem kell tovább kínlódni, hanem irány a tenger! Legalábbis ezt gondoltuk mi, mielőtt a 27-es mólóhoz irányítottak minket.

 

Szerencsére csak 35 móló van itt, szóval onnan már nem mehetünk messzire.

 

Végre megérkeztünk! A hajó egyszerűen csodaszép! Egy árbóca van, nem túl nagy, de számunkra tökéletes lesz.

 

Egy fél óra alatt felpakoltuk a cuccainkat, majd eloldoztuk a köteleket. Most már én vagyok a kapitány!

Megosztás a facebookon