Ez az éjszakánk már korántsem volt olyan nyugodt és kellemes, mint az azelőtti.

 

A láthatáron felbukkant viharfelhő semmi jót nem ígért számunkra és a kis hajónknak, így minden tudásunkra szükség volt, hogy megússzuk a dolgot.

 

Ezzel csupán egyetlen probléma volt: a mi tudásunk eltörpült a hatalmas felhővel szemben. Sajnos erre nem készítettek fel a tanórákon.

 

A szél kora délelőtt már olyan erővel fújt, hogy úgy döntöttünk, inkább bevonjuk a fővitorlákat és csak az orrvitorlával száguldunk előre.

 

Közben kétségbeesetten meresztettük a szemeinket a sziget, vagy bármi más szárazföld után, de sajnos csak a tenger habzó hullámai vettek körül minket.

 

Dél körül a felhő már szinte érinthető közelségbe került hozzánk. Éreztük a hűvös leheletét, ahogyan üldözőbe vett.

 

Bármit csináltunk, egyre inkább csökkent a távolság a hajónk és a vihar között. A szél a fedélzeten elviselhetetlen lett.

 

Kénytelenek voltunk az orrvitorlát is bevonni, nehogy a szél széttépje, viszont így csak a hullámok dobálták a hajónkat, haladni nem sokat sikerült.

 

Ekkor vettük észre, hogy micsoda eszeveszett tempóban rohantunk eddig, mivel az eddig lassan közeledő vihar galoppra váltott.

 

A hullámok kezdték elérni a hajó szélét, ezért gyorsan levittünk a fedélközbe mindent, ami mozdítható.

 

Ezután, mivel a fedélzet lassan veszélyessé vállt, a lányokat is betereltük és csak Uzzur meg én próbáltuk menteni a helyzetet.

 

Sajnos túl sok mindent nem tehettünk, csak igyekeztünk iránybatartani a hajót és néhány kisebb vitorlával valahogy elkerülni a vihar közepét.

 

Ez többé-kevésbé sikerült is, de a felhőt nem fogjuk tudni teljesen kikerülni. A szél már orkánszerűen cibálta a ruháinkat, de még nem adtuk fel a reményt.

 

A nap már jócskán leáldozott, mire a szél enyhűlt annyira, hogy egy kicsit pihenhettünk. Ekkor gyorsan ettünk valamit, majd újból felmentünk a fedélzetre.

Megosztás a facebookon