Tegnap már nem sikerült megírni a kalandunk végét. A csónakban a hullámok elég ijesztőek voltak.

 

Olyan érzésünk volt, mintha egy megvadult bivalycsorda tetején egyensúlyoznánk és bármelyik pillanatban lebukdácsolhatunk.

 

Csak az tartotta bennünk a lelket, hogy a sziget már szinte elérhető közelségben volt. Mindent megtettünk, hogy partra kerüljünk.

 

De hiába eveztünk, úgy tűnt mintha csak egy helyben dobálna minket a víz. Minden erőfeszítésünkre szükség volt, hogy haladjunk valamenyit.

 

Végül, amikor már úgy éreztük, hogy menthetetlenűl elsüllyedünk, a tengerek istensége megszánt minket és egy hatalmas hullám a partra sodort.

 

A puha homok felfogta az esésünk erejét, így nem esett bajunk, de sajnos a csónakunk már nem volt ilyen szerencsés.

 

Miközben ösztönösen probáltunk eltávolodni a tenger vadul táncoló hullámaitól, megpróbáltuk összeszedni valamennyit a felszerelésünkből.

 

Az eső szakadatlanul zuhogott, ezért bebújtunk néhány fa alá megszáradni. Néhány takarót magunk köré tekertünk.

 

Amíg a lányok valamilyen tűzhelyet próbáltak rögtönözni, addig Uzzur meg én kiszaladtunk még néhány dolgot összegyűjteni a partról.

 

A felszerelést egy kupacba hordtuk az egyik fa alá, ahol kevésbé érte az eső. Uzzur a vízbe is belegázolt, hogy egy ládát kihozzon.

 

Ahogy elnézem, a csónakban lévő dolgok nagyrészét sikerült kimenteni a habokból. Sajnos nem volt túl sok időnk a hajón, így nem volt túl sokmindenünk.

 

A legfontosabb dolgokat azért még induláskor beraktuk a csónakba, így szerintem nem leszünk teljesen elveszve itt.

 

Vízünk az nem volt túl sok, így igyekeztünk minél többet összeszedni az esőből, bár nincs túl sok edényünk.

 

Lassan megint beesteledet, de a vihar csak nem akart csillapodni. Remélem holnapra enyhülni fog az idő.

 

A fák alatt összebújtunk és úgy próbálunk valahogy elaludni, de nem igazán sikerül a dolog.

Megosztás a facebookon