A lányok valamennyit aludtak az éjjel, de Uzzur meg én egy szemhunyásnyit sem bírtunk pihenni.

 

A szél egyre erősebben fújta a felettünk elterülő lombkoronákat és minden pillanatban az volt az érzésem, hogy ránkdőlnek a fák.

 

Közben olyan szuroksötét volt, amilyet még soha életemben nem tapasztaltam. Még az elsötétített szobámban sem volt ilyen reménytelen sötétség.

 

Közben pedig a szél vészjóslóan fütyült az égak között, mintha több száz kísértet kacaja lett volna. Én nem vagyok ijedős fajta, de azért most rettegtem.

 

Uzzur mocorgása csak rátett egy lapáttal a félelmeimre. Amíg meg nem szólalt, a fejemben ezernyi szörnyszülőtt jelent meg, akik a mocorgó zajt keltették.

 

Miután váltottunk egymással pár szót és kiderült, hogy ő is ugyanúgy érez mint én, már kicsivel nyugodtabban telt az éjszaka.

 

A hajnal viszont gyönyörű volt. Nem csak azért, mert végre láttunk, hanem mert a szél is enyhálni látszott.

 

Az ég peremén vörös és narancssárga csíkok jelentek meg és úgy tűnt, mintha a Nap igyekezne eltolni a felhőket a fejünk fölül.

 

Ez sikerült is neki, hiszen dél körül már elkezdett kitisztulni az ég. Fantasztikus érzés volt újra látni a kék eget!

 

Sőt, hogy teljes legyen az örömünk, az istenek még egy szép szivárvánnyal is megajándékoztak minket! Erről egy verset is írtam:

 

A szivárvány

 

Az eső utáni ékszer,

Amely a szívünkben vész el,

Bár rövid a létezése,

Szívünknek kell őt megértse.

 

A piros színe a vágynak,

Át nem aludt éjszakáknak.

 

Narancssárga minden mi jó,

A szívünknek csak ez való.

 

A sárga az észt jelenti,

Gondolatunkat érinti.

 

A természet színe a zöld,

Ettől lesz szép az egész Föld.

 

A teljes béke égszinkék,

Egy lány szeme ettől lesz szép.

 

Az indigó a megérzés,

Amely szívbe mindent bevés.

 

Az ibolya az utolsó,

Egy fantázia-pillangó.

 

A szívárvány attól lesz szép,

Hogy mégis teljes az összkép,

Minden szín együtt dolgozik,

E csodát égre vetítik.

 

Megosztás a facebookon