Lassan tényleg kezd kritikussá vállni a élelmiszer problémánk és jelenleg nem igazán tudjuk, hogy mit tegyünk ellene.

 

Sajnos a rengeteg tengerészes könyvben nem sok szót szólnak arról, hogy mit tehet az ember, ha egy lakatlan szigetre kerül.

 

Megpróbáltuk felhívni a figyelmet magunkra, de hiába építettünk óriási tábortűzeket, úgy látszik errefele nem igazán járnak a hajók.

 

Uzzur számításai szerint a vihar délnek sodort minket, jó 200-300 kilométerre a hajóutaktól.

 

Ez nem jó hír, hiszen akkor minimális esélyünk van arra, hogy valami hajó erre vetődik és megtalál minket.

 

De azért a tábortűzet minden éjjel meggyújtottunk, hiszen sosem lehet tudni, hátha lesz olyan kapitány, aki nem a megszokott úton hajózik.

 

Mondjuk vannak olyanok, akik direkt kerülik a forgalmas hajóútvonalakat, ezek viszont általában kalózok.

 

Velük nem szeretnénk találkozni, de az éhség nagy úr, inkább mennénk szolgálónak egy kalózhajóra, mint ezen a szigeten éhenhalni.

 

Azért reménykedünk abban, hogy mégis egy rendes hajó vetődik erre. Addig is serényen próbálgattunk halászni.

 

Bár ma már egyre közelebb kerültünk a halakhoz, fogni még nem fogtunk semmit. Közben kezdtünk egy tutajhoz is keresni fákat.

 

Ha már nem jön erre hajó, akkor mi kéne menjünk a hajók felé, viszont étel nélkül nem szívesen indulnék útnak.

 

Mindenesetre azért előkészítettük a tutajnak valót, hátha sikerül pár szárított halat összeszedni idővel az útra.

 

Remélem holnap már tényleg találunk valamit, mert ha nem, akkor a fűvet fogjuk főzeléknek elkészíteni.

Megosztás a facebookon