Ma reggel már szinte fájt a gyomrom, amikor felébredtem. Pedig olyan szép álmom volt!

 

Azt álmodtam, hogy otthon vagyok, a konyhában és anyukám most rakja le az asztalra a gőzőlgő csirkehúslevest.

 

Ezenkívül az ebédlőasztal mindenféle más finomságokkal is tele volt: töltöttkáposzta, füstölt kolbász, sonka...

 

Aj, de szép álom volt! Szinte alig akartam felébredni. Nem csoda, hiszen napok óta alig ettem valamit.

 

De nem volt mit tenni, kénytelen voltam a valóságba lépni. Reggel és este a legrosszabb, akkor érzem a legjobban az éhséget.

 

Ma már muszáj lesz találni valami élelmet, különben nem lesz jó! Ennünk kell!

 

Délelőtt átnéztünk újra a szigetet, jóval tüzetesebben, mint azelőtt, hátha találunk valami gyümölcsöt, zöldséget, gyökeret, bármit.

 

Sajnos dél körül rájöttünk, hogy az egyetlen élelemforrásunk csakis a tenger, úgyhogy finomítani kell a halászati technikánkon.

 

Bármennyire is próbálkoztunk viszont, csak nem sikerült egy halat sem elcsípnünk. Ez nem fog menni...

 

A lányok közben a parton néztek szét. Találtak is néhány húsos kagylót. Nem volt mit tenni, ezeket sütöttük meg.

 

Bár ezek nem veszik fel a versenyt az otthoni koszttal, de jelenleg ez volt a legfinomabb vacsorám ezen a héten.

 

Kissé ragadós és rágós volt a kagyló, de azért ehető, sőt, a harmadik már egészen finomnak tűnt. Holnap még szétnézünk a parton, hátha van több is belőle.

Megosztás a facebookon