Nem sokat aludtam az éjjel. Nagyon izgultam, vártam a tegnapi Hajózás vizsgám eredményét.

 

Már előre élveztem, hogy milyen fejeket vághat a tanár, miközben átnézi a vizsgámat. Kár, hogy nem láthatom.

 

Az eredményt viszont hamarosan láthatom, hiszen már reggel 9 órakkor be kell mennem a tanáriba, ahol megtudom.

 

Mivel amúgy sem nagyon tudtam aludni, így nyolc óra fele már kikeltem az ágyból. Komótosan felöltöztem, majd lementem a kantinba.

 

Bár a tanításnak előző héten vége lett, de a pótvizsgázók miatt, a kantin még működött. Szerencsére ilyenkor már volt reggeli.

 

Kényelmesen ettem hát pár szendvicset, majd lassan elindultam a tanári felé. Még volt vagy tíz percem, de már túl akartam lenni rajta.

 

Közben azon tanakodtam, hogy ha ma dél körül hazaszekerezem, akkor még lesz időm Uzzurékkal sétálni egy jót az erdőben.

 

Amikor felértem, sehol sem láttam a tanárt. Mindenkit megkérdeztem, akit láttam, de azt mondták, hogy pár perce ment el.

 

Hát ilyen nincs! Ezt már tényleg direkt csinálja! De elkapom én a grabancát valamerre!

 

Gyorsan szétnéztem mindenfele az iskolában, de sajnos nyomát se leltem semerre. Még az igazgatói irodába is benéztem.

 

Ezt igazából azért is tettem, hogy az igazgató tudjon arról, hogy a Hajózás tanár elment anélkül, hogy a diákok jegyeit megmondta volna.

 

Közben összefutottam a másik két osztálytársammal is, de ők sem találták sehol a tanárt. Három felé indultunk, hátha valamelyikünk szerencsével jár.

 

Egészen estig keresgéltünk, még a városba is kinéztünk, de ez úgy eltűnt, mint a kutyánk amikor az állatorvoshoz akartuk vinni.

 

Hát, akkor holnap kapjuk el. Mármint a tanárt.

Megosztás a facebookon