Ma szintén nyolckor keltem, de végre rendesen kialudtam magam. Bár dühös voltam a tanárra, mindenképp kipihentem akartam keresni.

 

Reggel nyolckor már talpon voltam, gyorsan felöltöztem és irány a tanári. Most már nem menekülhet.

 

Reméltem, hogy más bukott diákja is van és akkor kénytelen bejönni ide, hogy beírja a jegyeiket. Én viszont itt várok rá.

 

A megérzésemben nem kellett csalódnom, valóban, olyan fél kilenc körül meg is jelent őkelme.

 

Már semmit sem hagytam a véletlenre, úgy álltam meg, hogy sehogy sem tudjon kikerülni, csak ha én elengedem.

 

Így kénytelen volt elárulni nekem a vizsgaeredményemet. Csak most jött a megrázó hír: épphogy átmentem!

 

Azt sem tudtam hírtelen mit csináljak. Erőt kellett vennem magamon, hogy ne kezdjek el kiabálni a tanárral, vagy nem rázzam meg a nyakánál fogva.

 

Hogy létezik, hogy csak ennyit adott rá? Hiszen mindent leírtam, ami benne van a tankönyvben! Meg is kérdeztem gyorsan a tanárt.

 

Ő azt válaszolta, hogy a rajzaim nagyon csúnyák lettek és teljesen értelmezhetetlenek. Hiába magyaráztam neki, hogy nem tudok rajzolni, hajthatatlan maradt.

 

Sőt, még ő kezdett el engem azzal fenyegetni, hogy ha nem hagyom abba és továbbra is zaklatom, akkor megbuktat.

 

Nem volt más választásom, kénytelen voltam belenyugodni ebbe a helyzetbe. Nem örülök neki, nagyon nem.

 

Így búskomoran szekereztem haza a faluba, de nem volt kedvem senkivel se beszélni, ezért a szüleimnek gyorsan elmondtam, hogy átmentem és bevonultam a szobámba.

 

Még vacsorára se mentem ki, inkább megvártam, amíg mindenki elalszik, és akkor osontam ki valami ételért.

Megosztás a facebookon