Tegnap későn értem haza, a többiek már aludtak, ezért ma korábban mentem ki, hogy ne aggódjanak értem.

 

A reggeli viszonylagos csendben telt. Nekem nem volt kedvem a vizsgáról beszélni, ők pedig nem akarták fírtatni a dolgot.

 

Gondolom látszott rajtam, hogy ez nem életem legvidámabb napja és mivel átmentem, ez nekik elég is volt.

 

Szeretem, amikor ilyen tapintatosak velem. Emlékszem, amikor még Seyeara miatt voltam szomorú még télen, akkor se piszkáltak.

 

A kedves húgom természetesen igyekezett piszkálni engem, de mivel nem igazán volt képben a dolgokkal, csak a standard csomagot kaptam.

 

Erre viszont már az évek során teljesen immunis lettem, így pár perc után duzzogva bement a szobájába.

 

Az alkalmat kihasználva én is kimentem a konyhából, majd az udvaron át az utcára érve az erdő felé vettem az irányt.

 

Most már azért kezd felénk is meleg lenni az idő, de az erdőben azért elviselhető a helyzet. Itt még kell egy-két hét, mire felmelegszik a bentrekedt levegő.

 

De még ezután sem vészes a helyzet, hiszen több hűvös patak és barlang várja a kimelegedett vándorokat.

 

Ez a táj mindig megnyugtat, bármi gondon van, egy kis séta sokat segít. Ilyenkor sajnos a hegyre már nem megyek fel, mert ott már nagy a hőség.

 

Pedig az a legszebb hely, hiszen onnan ellátok egészen a tengerig ls olyankor a fantáziám mindig elvisz egy sokkal szebb világba.

 

De azért itt az erdőben is meglelem a lelki békémet, hallgatom a madarakat, vagy látok egy-egy elsuhanó őzet.

 

Kint is maradtam késő délutánig, de utána sietnem kellett, mert sötétben már elég nehéz lenne hazabotorkálni.

 

Holnap a templom vár, így korán lefeküdtem.

Megosztás a facebookon