Most már kezd nagyon nagyon idegesíteni a dolog. Miért titkolóznak előttem a legjobb barátaim?

 

Egész éjszaka ezen gondolkoztam, nem is tudtam rendesen aludni, csak forgolódtam. Ha mégis elbóbiskoltam, mindig valami rosszat álmodtam.

 

Korán reggel kibújtam az ágyból és egy gyors reggeli után ki is mentem az utcára. Élveztem a kellemes hűvös szellőt, ez kissé megnyugtatott.

 

Egy kis kerülő után megint Uzzur házánál kötöttem ki. A nap állása szerint már olyan tíz óra körül lehetett az idő.

 

Eleinte nem akartam bemenni, de a barátom ablakából beszélgetés zaja ütótte meg a fülemet, így közelebb húzódtam.

 

Eleinte nehéz volt megértenem, hogy mit mondanak, de végül valami olyasmit sikerült kibogoznom, hogy “Magradornak még ne mond el”.

 

Na, ez már végképp kiütötte nálam a biztosítékot! Szóval nekem még mindig nem szabad valamit elmondani?

 

Azonnal be is mentem a házba, hogy jól beolvassak nekik. Már pontosan nem emlékszem, hogy miket vágtam a fejükhöz, de utána nagyon mérgesen loholtam el.

 

Meg sem áltam, amíg a sűrű erdő közepére nem értem. Ott leültem egy farönkre és tovább dühöngtem magamban.

 

Csak azért, mert megbuktam egy vizsgán, máris kivülálló lettem? Pedig tudják, hogy mennyire utál engem az a tanár!

 

De sebaj, ezt még visszakapják, de még mennyire! Majd meglátják milyen kellemes érzés, amikor kihagyják őket valamiből!

Megosztás a facebookon