Mára megint azt terveztem, hogy kimegyek az erdőbe, kicsit sétálni magányosan, hogy ne is lássam a többieket.

 

Sajnos ez az elgondolásom már a reggelinél dugába dőlt, mivel alig fogtam neki az evésnek, máris megjelentek Uzzurék.

 

Hiába mondtam nekik, hogy hagyjanak békén a titkolózódásukkal, csak nem mentek el.

 

Mindenáron meg akartak nyugtatni, mondván, hogy ez meglepetés, azért nem szabad tudnom róla, de ez valahogy nem tetszik.

 

Nem szeretem, ha a legjobb barátaim valamit a hátam mögött intéznek. Én is tagja vagyok a csapatnak, hát engem is avassanak be.

 

Ha legalább egy keveset elárulnának abból, hogy mit szervezkednek, már elegendő lenne számomra.

 

Hátha én is tudnék nekik segíteni, hiszen ha szervezésről van szó, abban mindig jó voltam. A régi iskolában is mindig én intéztem az évzárókat.

 

Az mondjuk jól esett, hogy ide jöttek engem megnyuggtatni és hogy aggódnak értem, de még mindig nem értem, miért nem mondanak el semmit.

 

A, de hát ha meglepetés, akkor meglepetés. Várok, aztán majd csak kiderül, hogy mi lesz. Addig figyelek, hátha valaki valamit kikotyog.

 

Hogy ne legyek gyanús, ezentúl úgy fogok tenni, mintha nem érdekelne a dolog és akkor talán megtudok ezt-azt.

 

Jobb lesz ez így, mintha csak veszekednénk. Nem akarok rosszban lenni a barátaimmal, főleg nem a nyári vakáció elején.

 

Inkább élvezzük a szabadságot, menjünk sokat kirándulni és fürdeni, hiszen pont ez a lényege a szünidőnek.

Megosztás a facebookon