Végre eljött a “nagy” expedíciónk indulásának a napja. Már nagyon elszoktam a korán keléstől, így alig bírtam kinyitni a csipáimat.

 

De azért kikászálódtam az ágyból, felöltöztem (szerencsére a ruháimat már tegnap este kikészítettem magamnak), majd elindultam Uzzur házához.

 

Az összes csomag nála volt, mivel az volt a mi bázisunk, így mindent odavittünk apránként, ahol becsomagoltuk a hátizsákokba.

 

Amikor odaértem, Uzzur már fent volt, de a lányok még nem érkeztek meg. Amíg vártunk rájuk, addig bőségesen megreggeliztünk.

 

Nemsokára két szőke fej is bekukucskált a konyhába. Megvártuk, amig ők is esznek valamit, aztán kiosztottuk a csomagokat és elindultunk.

 

Szerencsére térképünk is volt, szóval nem mentünk csak úgy a fejünk után. Az útvonalat úgy terveztük meg, hogy elkerüljük a boszorka házát.

 

A lányoknak még mindig nem árultuk el, hogy a falutól nem messze van egy ilyen házikó. Nem kell feleslegesen ijeszgessük őket.

 

Mivel ők még nem igazán ismerik a környéket, elhatároztuk, hogy az első nap elmegyünk a mi kedvenc helyünkre, hogy ők is lássák.

 

Ezután majd a hegytetőre megyünk, hiszen onnan olyan felséges a kilátás, hogy azt muszáj legalább egyszer megtekinteni.

 

Jó volt így négyesben túrázni. Az egyik patak mellett leraktuk a felszerelést, felütöttük a sátrakat és utána mentünk fel a hegyre.

 

A lányoknak nagyon tetszett a panoráma, nem győztek álmélkodni, hogy még a tenger is látszik innen fentről.

 

Az égen egy felhőt sem láttam, úgyhogy reményeim szerint száraz idő lesz a táborozásunk alatt. Most tényleg nem jönne jól az eső.

 

Miután visszaértünk a táborhelyünkre, tűzifát gyűjtöttünk, majd mire elkezdett esteledni, egy szép kis tábortűzet gyújtottunk.

 

Egy rövid szalonnasütéssel egybekötött beszélgetés után visszavonultunk a sátrainkba, mivel eléggé kifárasztott minket ez a sok járkálás.

Megosztás a facebookon