Ma hajnalban arra ébredtem, hogy rettentően fáj a hátam. Mondtam én, hogy nem nekem való a sátorban alvás.

 

Amikor kibújtam a sátobról, láttam, hogy Seyezara is valahogy így érez a nomád élet viszontagságairól.

 

Miután összebújva megtárgyaltuk a fájos hát problémáit, lassan feltámadt a természet is körülöttünk.

 

A fák között vidám napsugarak kergették egymást, a madarak pedig már megkezdték a napi koncertjükhöz a bemelegítést.

 

Nagyon festői reggelente az erdő, ezért megéri a sátorban átnyomorogni az éjszakát. Az idő is elég hűvös volt még.

 

Mivel hosszú útra indulunk, ezért elhatároztuk, hogy elkezdünk összepakolni, amit lehet, de csak csendben, nehogy felébresszük a többieket.

 

Tudom Uzzurról, hogy neki nagyon jó az alvókája és bárhol, bármikor el tud aludni, ezért biztos voltam benne, hogy délig nem fogjuk őt látni.

 

Seyezara nagyjából ugyanezt mondta Phetanaról, a húgáról is, szóval akkor ebben is hasonló a két jómadár.

 

Az emlegetett szam...akarom mondani barátok, végül kicsivel dél után másztak elő a sátorokból, olyan fejjel, mintha egy mosógépben töltötték volna az éjszakát.

 

Miután valahogy emberi formát öltöttek, bőségesen megebédeltünk, majd felszedtük a sátrakat és útnak indultunk.

 

Most az erdő kevésbé ismert része felé vettük az irányt. Uzzur ment elöl a térképpel, a két lány követte, majd én zártam a sort.

 

Késő délután már elkezdtünk valami tisztást keresni, ahol letelepedhetünk, de jó ideig csak sűrű erdőben mászkáltunk.

 

Végül kikötöttünk egy kevésbé benőtt helyen, ahol egy kis takarítás után végül fel tudtuk verni a sátrakat, úgyhogy itt fogunk éjszakázni.

 

Tűzgyújtásra sajnos nem volt elég hely, úgyhogy ezt kihagytuk az esti programból.

Megosztás a facebookon