Ma kivételesen jobban aludtam, bár ez lehet, hogy csak a fáradtság miatt van, hiszen már napok óta nem tudtam rendesen szunyókálni.

 

Seyezara meg is előzött reggel és mire kijöttem a sátorból, már meleg reggelivel várt. Hamarosan Phetana is csatlakozott.

 

Nagyon tetszik nekem ez a dombos táj. Itt az erdő átadta a helyét a bozótoknak és a virágoknak. Igazán csodálatos!

 

Mikor Uzzur is felkelt, elindultunk szétnézni. Eleinte még jó móka volt a dombokra felmászni és onnan leszaladni, de kora délutánra már jócskán belefáradtunk.

 

Visszamentünk hát a táborhelyünkre ebédelni. Ebéd után egy kis társasjátékozás volt, majd azon tanakodtunk, hogy merre tovább.

 

Én szerettem volna még pár új helyet felfedezni, de a többiek azt mondták, hogy szombat estére haza szeretnének érni.

 

Amikor megkérdeztem, hogy mégis miért, hiszen vakáció van, újból úgy reagáltak, mint amikor Uzzur szobájában rájuk nyitottam.

 

Szóval megint a titkolózás… Pedig már teljesen kiment a fejemből a túrázás közben. Na, de sebaj, ha vissza akarnak menni, hát menjünk.

 

Hogy a többiek ne lássák a duzzogásomat, azt mondtam, hogy elmegyek vízet keresni és felmásztam az egyik dombra, hogy ne legyek szem előtt.

 

Itt maradtam egészen napnyugta környékéig. Amikor felnéztem a gondolataimból, szinte elámultam, hogy milyen csodálatos ez a vidék.

 

Hosszú idők óta újból verset írtam:

 

Naplemente

 

Minden naplemente csodás,

Sosem egyforma, mindig más,

Felemelő érzés nekem,

Ha naponta megnézhetem.

 

Csodálkozom a szépségén,

Szertelen sokszínűségén,

Az a sok vörös és sárga,

A festészet netovábbja.

 

Sosem okozott csalódást,

Ez a gyönyörű látomás,

A gyökere minden szépnek,

És bölcsője a meséknek.

 

Ez bearanyozza lelkem,

Felüdíti fáradt szívem,

Mosolyt fakaszt az orcámra,

A természet e csodája!

Megosztás a facebookon