A tegnapi eset után jobbnak láttam, ha napközben nem találkozom apámmal, ezért jóval napnyugta után értem haza.

 

Ezért nem csoda, hogy ma reggel alig bírtam kinyitni a szememet, de mindenképp jó fiú kell most lennem, ezért szó nélkül kikeltem az ágyból.

 

Az elkészülésnél is én voltam az első, nem is reggeliztem, hanem gyorsan elindultam a templom irányába.

 

Ezzel sikerült egy ideig biztonságos távolságba kerülnöm apámtól, így nem kell semmiféle fejmosást hallgatnom, legalábbis egy ideig.

 

A tervem az volt, hogy az istentisztelet után diszkréten elsomfordálok Uzzurral és megint éjszaka megyek csak haza.

 

Tudom, nem a leg elegánsabb terv, de jelenleg nem jutott eszembe ennél jobb. Ha pedig működik, akkor tökéletes lesz.

 

Direkt úgy ültem be a templomba, hogy kicsit takarásban legyek a család megszokott helyéről nézve.

 

Apámat elnézve, már enyhűlt kicsit a mérge, de még mindig nem tartottam jó ötletnek a közelében leülni.

 

Godafreh pap ma arról beszélt, hogyha szeretnénk elérni a céljainkat, akkor azokért keményen meg kell dolgoznunk.

 

Ez újra szöget ütött a fejembe. Valamit tényleg tennem kell azért, hogy az akard az enyém legyen! De mit? Na ez volt az a pont, ahol mindig elakadtam.

 

Amikor véget ért az istentisztelet, igyekeztem minél gyorsabban kijutni, Uzzurt is csak pár sarokkal arrébb mertem megvárni.

 

Újra megtárgyaltuk a dolgokat, de még mindig nem jutottunk előre. Abban viszont egyetértettünk, hogy csak valami drasztikus módszerrel lehetne ennyipénzt szerezni rövid időn belül.

 

Természetesen a rablást és az ehhez hasonló dolgokat azonnal kizártuk. Talán a kincskeresés tűnt a legjobb ötletnek.

 

Ezzel csak az az apró probléma volt, hogy egy kincs hollétéről sem volt tudomásunk. Uzzur javasolta, hogy keressük meg újra az elhagyott varázslóvárost, viszont azt a helyet már elég jól átnéztük és nyoma sem volt kincsnek.

 

Jó lenne egy másik rejtett várost megtalálni, ahol történetesen van is valami értékes cucc, amit jó pénzért el lehetne adni, de hát ez csak egy vágyálom.

 

Éjszaka, amikor végre hazaértem, akkor is ezen járt az agyam, amikor eszembe jutott valami. A padláson van egy pár régi láda, családi kacatokkal, ott kéne szétnéznem, hátha van valami értékesebb dolog.

 

Óvatosan felmásztam hát, miközben igyekeztem minél kevesebb zajt csapni. Az első két ládában sajnos nem volt semmi hasznos, csak néhány régi kép, rongyos ruha és poros játékok.

 

A harmadik ládában viszont találtam valami érdekeset. Egy régi, drágakőberakásos lánc és néhány antik aranygyűrű került a kezem közé.

 

Ezeket még kiskoromban mutatta meg anyukám egyszer és azt mesélte, hogy már generációk óta a családban van, mivel valamelyik ük-ük-ük nagyapám valami gróf volt.

 

Gyorsan zsebre is vágtam őket és leosontam a szobámba. Majd holnap az iskolában jobban megnézem őket.

Megosztás a facebookon