Mivel a sárkánytartási álmaim tegnap szertefoszlottak, már szinte örültem, hogy Nagyapó tanácsára szabadon engedtük a kicsit.

 

Azt nem mondanám, hogy örültem neki, hiszen, mint már említettem, nagyon is vágyom egy saját sárkányra, de talán jobb ez így.

 

Uzzur persze tökéletesen egyetértett a többiekkel abban, hogy a sárkánynak sokkal jobb helyen van a szabadban, viszont én nem vagyok ebben teljesen biztos.

 

Olyan picike és védtelen volt szegény! Hiszen a markomban is elfért! Hogy lenne képes megvédeni magát egy ilyen törékeny állat?

 

Elhatároztam, hogy lesz ami lesz, de beszélek egy felnőttel is, hátha így többre jutok. Tudom, Nagyapó is felnőtt, de ő családtag, szóval ez nem számít.

 

Az egyetlen felnőtt, akiben megbízom eléggé, hogy a sárkányos témát nyugodtan elmondjam, természetesen a Legendák tanárom volt.

 

Ő volt az, akinek a titkos varázslóvárosról és az Ysenberg királyi sírról is beszéltem és mindig kiállt mellettem.

 

A mai óra után félre is hívtam őt és részletesen elmeséltem az egyész történetet, a tojás megtalálásától, egészen a kis sárkány szabadon eresztéséig.

 

Miután figyelmesen végighallgatott, egy ideig csendben gondolkozott, majd rámnézett és elmondta, hogy teljesen megért engem.

 

Kiskorában ő is gyakran álmodozott arról, hogy egyszer lesz egy saját sárkánya, akit idomítani fog és vele együtt fogja járni a világot.

 

De a környezete lebeszélte róla és így utólag belegondolva, igazat kell adnia nekik. Egy sárkány valóban óriási veszély és felelősség.

 

Bár nem igazán nyugtatott meg a mondokája, de végül mégis bele kellett törődnöm abba, hogy az életemet sárkányok nélkül élem le.

 

Most, hogy beszéltem vele, belátom, tényleg túl nagy teher lenne számomra egy sárkány, biztosan nem tudnék megbírkózni vele.

Megosztás a facebookon