Érdekes híreket kaptam tegnap, amelyek ébren tartottak egész éjjel. Jó, nem vagyok féltékeny, de ez azért kicsit sok.

 

Uzzurral is megbeszéltem a dolgot, ő azt mondta, hogy ha Phetanara nyomulna valaki, azt biztosan kinyirná.

 

Én nem szeretnék ennyire draqsztikus lenni. Elsősorban ki kellene deríteni, hogy mennyi igaz ebből az egészből.

 

Ezért a szünetekben kikérdeztem mindenkit, aki kémkedett az új srác után, de sajnos nem jutottam túl sok eredményre.

 

A fiú nem is járt Seyezara közelében, csak két alkalommal, de először csak köszönt neki, utána pedig vagy két-három mondatot váltottak egymással.

 

Hogy mit, azt sajnos senki sem tudta. Uzzur azt javasolta, hogy kérdezzük meg az új sráctól, hogy mégis mit akar.

 

Én nem szeretném, ha ebből valami gond lenne, ezért megkértem a kémeket, hogy kövessék még egy ideig a fiút, lássuk mit akar pontosan.

 

Nem szeretnék semmit sem elsiteni, amíg nincsenek komoly bizonyítékok a kezemben.

Megosztás a facebookon

Ma telt egy pontosan egy év, amióta elkezdtem írni ezt a naplót. Azóta sok érdekes dolgon vagyok túl.

 

Sokminden megváltozott azóta, már nem vagyok magányos és még egy sárkány barátom is akadt.

 

Egy dolog azonban változatlan: még mindig nem bírom a korai felkelést. Ezen gondolkoztam épp, amikor Isedell felé szekereztünk.

 

Az idő még mindig eléggé sötét, amikor felköltöttek az volt az érzésem, mintha még éjfél körül lenne csupán.

 

Az eső nem esett, de olyan nagy volt a nedvesség, hogy mire beértünk, úgy éreztem magam, mintha fürödtem volna egyet.

 

Épp hogy volt időm rendesen átöltözni és már rohantam az osztályba. Nem kellett volna annyira sietnem, mivel a tanár jó tíz percet késett.

 

A szünetekben az új fiút kémlelő társaság jelentette, hogy nem láttak semmi gyanúsat, ami szerintük felettébb gyanús. Sosem fogom megérteni őket.

 

Én már meg se próbáltam megnyugtatni őket, vagy bármit is mondani, már belefáradtam. Ha ők jól szórakoznak és nem csinálnak bajt, akkor csak csinálják.

 

Emlékszem, régebben én is élveztem az ilyesmiket, de azóta már sok valódi kalandban volt részem.

 

Egy hír viszont felkeltette az érdeklődésemet, mégpedig az, hogy az új srácnak nagyon tetszik Seyezara, a barátnőm.

 

Ezt állítólag úgy tudták meg, hogy az egyik osztálytársunk az új fiú házánál lopakodva hallotta, ahogy a srác egy versikét dalol, aminek a főszereplője Seyezara.

 

Ez igencsak érdekes, hiszen mindenki tudja, hogy ő a barátnőm, sőt, a klubházba is együtt mentünk. Ezt meg kell beszélnem Seyezarával.

 

Mondjuk, amíg nem csinál semmit a lány irányába, addig nem érzem azt, hogy baj lenne, bár azért nem árt óvatosnak lenni.

Megosztás a facebookon

Ma végre rendesen kipihenve ébredtem, ami nálam manapság már ritkaszámba megy.

 

A reggeli gyors elköltése után el is indultam a templom fele, remélve, hogy útközben Uzzurral találkozhatom.

 

Szerencsém volt, pár perc séta után már meg is láttam előttem a barátomat. Innen együtt folytattuk utunkat.

 

Útközben megbeszéltük az új sárc dolgát, bár igazság szerint már szinte semmi újat nem tudtunk hozzátenni ehhez.

 

A türelem jó dolog, de egy idő után már felesleges várakozni. Elmondtam Uzzurnak is, hogy a jövő héten még próbálkozom azért.

 

Kicsivel később a lányok is csatlakoztak hozzánk, majd a templomban elfoglaltuk a szokásos hátsó sorunkat.

 

Godafreh papunk ma ismét kitett magáért és olyan hosszan és monotonon beszélt, hogy az életemet is megúntam.

 

Aztán hírtelen kinyílt a templom kapuja és egy furcsa, páncélba öltözött alak jött be rajta. Egyenesen a pap felé indult.

 

A pap viszont mintha észre sem vette volna ezt, folytatta a mondókáját. Az ember már csak pár lépésre volt a paptól.

 

Ezután elővette a kardját és egyenesen Godafreh fejére csapott. A pap viszont meg se moccant, tovább beszélt.

 

Ekkor fájdalom nyilalt az oldalamba. Amikor felocsudtam, a pap még mindig beszélt, de a páncélos alak eltűnt.

 

Kiderült, hogy bármennyire is ki voltam pihenve, a kedves Godafreh papunk unalmas mondókája így is elaltatott.

 

Ezután már nagyon vigyáztam arra, nehogy elbóbiskoljak, úgyanis Uzzur bökdösése miatt még mindig fájt az oldalam.

 

A templom után sétálni szerettem volna, de az ég nagyon gyorsan beborult és a hideg szél végül bekergetett a házba.

 

Olyan furcsa sötét van, pedig még több óra van a naplementéig. Úgy tűnik, az ősz végre megérkezett.

Megosztás a facebookon

A mai reggel nem volt túl kellemes. Apám már korán kirángatott az ágyból, azzal, hogy valamiről sürgősen beszélnünk kellene.

 

Kiderült, hogy a szüleim is hallottak az új fiú esetéről, sőt, ami rosszabb, a pletykák is eljutottak hozzájuk.

 

Azt hitték, hogy én terjesztem ezeket az álhíreket. Nem tudom miért gondolják ezt, talán azért, mert sok a fantázia bennük.

 

Próbáltam elmagyarázni nekik, hogy nekem ehhez semmi közöm, sőt, gyakran felszólaltam ellenük.

 

Állítólag sokan látták, hogy gyakran beszélek ezzel az új osztálytárssal és ebből következtettek arra, hogy én terjesztem ezeket a dolgokat róla.

 

Ezért elmagyaráztam nekik, hogy csak azért álltam gyakran szóba vele (vagy legalábbis próbáltam), mert meg akarom ismerni.

 

A célom ezzel pont az volt, hogy az álhíreket cáfoljam és kiszedjek belőle valami értelmes választ ezekre, de sajnos nem jártam sikerrel.

 

Végül, nagy nehezen sikerült meggyőznőm a szüleimet az igazamról. Azt tanácsolták, hogy legyek türelemmel, idővel majd megnyílik a srác.

 

Ezzel nem igazán mondtak nekem semmi olyat, amit Seyezaráéktól már nem hallottam volna, de azért szorgosan bólógattam nekik.

 

Őszintén szólva, már lassan kezdek kifogyni a türelemből. Miért nekem kellene megpuhítanom az új fiút?

 

A jövő héten még próbálkozom, de ha azután sem lesz semmi, akkor én végképp lemondok róla. Oldja meg maga.

Megosztás a facebookon

Mivel a tegnapi beszélgetős tervem nem vált be, sőt, egyenesen totális csőd volt, más módszert kellett kitalálni.

 

Ezért Uzurral elhatároztuk, hogy meglátogatjuk a lányokat, hátha nekik támad valami jó ötletük ezzel kapcsolatban.

 

Érdekes módon, hozzájuk még nem jutott el a kémkedős történet, ezért részletesen el kellett mesélnünk nekik.

 

Miután végighallgattak, azt javasolták, hogy próbáljuk meg az új srácot bevonni a társaságba, valamilyen közös program segítségével.

 

A legnyílvánvalóbb ötlet végül az lett, hogy hívjuk meg őt is a klubházunkba, hátha ott felenged végül.

 

Ezt megbeszéltem a többi osztálytársammal is, bár néhányuk ellenezte, a többség mégis támogatta a dolgot.

 

Mivel én hoztam fel a témát, természetesen én kellett meghívjam az új fiút, ami nem igazán ment jól, tekintve, hogy ma sem volt beszédesebb.

 

Ami viszont pozitívum, hogy végül csak eljött velünk a klubházig, bár nem sok vizet zavart, magában üldögélt.

 

Feladom, nekem már nincs más ötletem, nem tudom mit tegyek vele. Ha neki ez így jó, hát hajrá.

 

Hazafele szekerezve még egyszer megbeszéltem a többiekkel is a dolgot, de ők sem tudtak segíteni ebben.

 

Abban maradtunk, hogy még a jővő héten egy-két alkalommal próbálkozni fogunk, de ha nem megy, hát nem megy.

 

A probléma viszont azokkal az osztálytársainkkal van, akik egyre agresszívabbak vele szemben és ennek nem lesz jó vége.

 

Valahogy el kellene magyarázni az új srácnak is, hogy baj lesz, ha nem szólal meg.

Megosztás a facebookon

Ahogyan azt előre megjósoltam, azok, akik kémeknek sejtik az új osztálytársunkat és a családját, elvetették a sulykot.

 

Én inkább a barátkozás híve vagyok, ezért megpróbáltam valamilyen módon közeledni az új sráchoz. Persze nem úgy!

 

Eddig még nem igazán volt alkalmam beszélgetni vele, szóval egy kicsit el kellett gondolkoznom egy jó témán.

 

A nyári vakáció már eléggé lerágott csont, szóval azzal már nem jöhetek elő. Ezért gondoltam, az iskolai tapasztalatairól kérdem.

 

Hát, ez egy nagyon tartalmas beszélgetés volt, a leghosszabb válasz, amit ki tudtam csavarni belőle a "Nem tudom" volt.

 

Nehéz úgy megismerni valakit, hogy csak hümmögéseket, valamint igen-nem válaszokat kapsz minden kérdésedre.

 

Egy idő után ki is fogytam a normális kérdésekből és már kezdett kínossá vállni a beszélgetés, így odébb sompolyogtam.

 

Két osztálytársam, azok közül akik gyanakodnak rá, kihallgatták a beszélgetésünket és sokatmondóan bólogattak felém.

 

Ez a terv nem vált be, sajnos más ötletem nincs. Magára maradt az új osztálytársunk és ha nem akar együttműködni, akkor hamarosan bajba kerül.

 

Ismerve a régi osztálytársaimat, ez a baj hamarosan be fog következni...

Megosztás a facebookon