Olyan jó ez az ágyikó a szobámban, el sem tudom képzelni, hogy voltam képes aludni a szigeten, néhány száraz fűcsomón.

 

Valamelyik nap rendezek majd egy olyan napot, amikor ki sem dugom a lábamat a jó meleg takarók alól.

 

Reggeli után kimentem sétálni egy kicsit. Már nagyon hiányzott a falu és méginkább a körülötte lévő erdők.

 

Itt mindig lenyugszom, kiszellőztetem a fejemet, átgondolom az eddigi eseményeket és találok valami jó megoldást.

 

Most ugyan nem volt semmi gondom, ami számomra kissé szokatlan, Talán felnőttem? Vagy csak sokáig voltam távol?

 

Szerintem a második változat lehet igaz, állapítottam meg magamban mosolyogva. Bármikor kész vagyok valami zűrt csinálni.

 

De most nem ezért jöttem ki ide. Öntudatlanul is arrafele mentem, ahol a sárkány hagyott minket néhány napja.

 

Szerettem volna találkozni vele, kicsit megsímogatni, beszélni hozzá, hiszen még senkiről sem hallottam, aki ilyet tett volna.

 

Persze, vannak ősi legendák, amik arról szólnak, hogy az emberek és a sárkányok együtt éltek és dolgoztak.

 

Ezek viszont nagyon régi mesék, manapság már nincs ilyesmi. Mégis éreztem, hogy egyfajta kötődés alakult ki köztem és a sárkány között.

 

Közben valami motoszkálásra letem figyelmes. A bokrok mögül Uzzur feje tűnt elő. Ő is "csak véletlenül erre járt".

 

Javasoltam hát neki, hogy akkor együtt járjunk véletlen errefele. Hamarosan a lányok is megjelentek.

 

Kiderült, hogy mindeki titokban a sárkányt kereste, remélve, hogy ő tud majd beszélni vele. De sajnos a sárkány már máshol lehet.

 

Kár, azért szép lett volna megköszönni neki, hogy megmentett, mivel olyan gyorsan váltunk el, hogy alig tudtam neki pár szót szólni...

Megosztás a facebookon