A mai reggel nem volt túl kellemes. Apám már korán kirángatott az ágyból, azzal, hogy valamiről sürgősen beszélnünk kellene.

 

Kiderült, hogy a szüleim is hallottak az új fiú esetéről, sőt, ami rosszabb, a pletykák is eljutottak hozzájuk.

 

Azt hitték, hogy én terjesztem ezeket az álhíreket. Nem tudom miért gondolják ezt, talán azért, mert sok a fantázia bennük.

 

Próbáltam elmagyarázni nekik, hogy nekem ehhez semmi közöm, sőt, gyakran felszólaltam ellenük.

 

Állítólag sokan látták, hogy gyakran beszélek ezzel az új osztálytárssal és ebből következtettek arra, hogy én terjesztem ezeket a dolgokat róla.

 

Ezért elmagyaráztam nekik, hogy csak azért álltam gyakran szóba vele (vagy legalábbis próbáltam), mert meg akarom ismerni.

 

A célom ezzel pont az volt, hogy az álhíreket cáfoljam és kiszedjek belőle valami értelmes választ ezekre, de sajnos nem jártam sikerrel.

 

Végül, nagy nehezen sikerült meggyőznőm a szüleimet az igazamról. Azt tanácsolták, hogy legyek türelemmel, idővel majd megnyílik a srác.

 

Ezzel nem igazán mondtak nekem semmi olyat, amit Seyezaráéktól már nem hallottam volna, de azért szorgosan bólógattam nekik.

 

Őszintén szólva, már lassan kezdek kifogyni a türelemből. Miért nekem kellene megpuhítanom az új fiút?

 

A jövő héten még próbálkozom, de ha azután sem lesz semmi, akkor én végképp lemondok róla. Oldja meg maga.

Megosztás a facebookon