Ma végre rendesen kipihenve ébredtem, ami nálam manapság már ritkaszámba megy.

 

A reggeli gyors elköltése után el is indultam a templom fele, remélve, hogy útközben Uzzurral találkozhatom.

 

Szerencsém volt, pár perc séta után már meg is láttam előttem a barátomat. Innen együtt folytattuk utunkat.

 

Útközben megbeszéltük az új sárc dolgát, bár igazság szerint már szinte semmi újat nem tudtunk hozzátenni ehhez.

 

A türelem jó dolog, de egy idő után már felesleges várakozni. Elmondtam Uzzurnak is, hogy a jövő héten még próbálkozom azért.

 

Kicsivel később a lányok is csatlakoztak hozzánk, majd a templomban elfoglaltuk a szokásos hátsó sorunkat.

 

Godafreh papunk ma ismét kitett magáért és olyan hosszan és monotonon beszélt, hogy az életemet is megúntam.

 

Aztán hírtelen kinyílt a templom kapuja és egy furcsa, páncélba öltözött alak jött be rajta. Egyenesen a pap felé indult.

 

A pap viszont mintha észre sem vette volna ezt, folytatta a mondókáját. Az ember már csak pár lépésre volt a paptól.

 

Ezután elővette a kardját és egyenesen Godafreh fejére csapott. A pap viszont meg se moccant, tovább beszélt.

 

Ekkor fájdalom nyilalt az oldalamba. Amikor felocsudtam, a pap még mindig beszélt, de a páncélos alak eltűnt.

 

Kiderült, hogy bármennyire is ki voltam pihenve, a kedves Godafreh papunk unalmas mondókája így is elaltatott.

 

Ezután már nagyon vigyáztam arra, nehogy elbóbiskoljak, úgyanis Uzzur bökdösése miatt még mindig fájt az oldalam.

 

A templom után sétálni szerettem volna, de az ég nagyon gyorsan beborult és a hideg szél végül bekergetett a házba.

 

Olyan furcsa sötét van, pedig még több óra van a naplementéig. Úgy tűnik, az ősz végre megérkezett.

Megosztás a facebookon