Ma telt egy pontosan egy év, amióta elkezdtem írni ezt a naplót. Azóta sok érdekes dolgon vagyok túl.

 

Sokminden megváltozott azóta, már nem vagyok magányos és még egy sárkány barátom is akadt.

 

Egy dolog azonban változatlan: még mindig nem bírom a korai felkelést. Ezen gondolkoztam épp, amikor Isedell felé szekereztünk.

 

Az idő még mindig eléggé sötét, amikor felköltöttek az volt az érzésem, mintha még éjfél körül lenne csupán.

 

Az eső nem esett, de olyan nagy volt a nedvesség, hogy mire beértünk, úgy éreztem magam, mintha fürödtem volna egyet.

 

Épp hogy volt időm rendesen átöltözni és már rohantam az osztályba. Nem kellett volna annyira sietnem, mivel a tanár jó tíz percet késett.

 

A szünetekben az új fiút kémlelő társaság jelentette, hogy nem láttak semmi gyanúsat, ami szerintük felettébb gyanús. Sosem fogom megérteni őket.

 

Én már meg se próbáltam megnyugtatni őket, vagy bármit is mondani, már belefáradtam. Ha ők jól szórakoznak és nem csinálnak bajt, akkor csak csinálják.

 

Emlékszem, régebben én is élveztem az ilyesmiket, de azóta már sok valódi kalandban volt részem.

 

Egy hír viszont felkeltette az érdeklődésemet, mégpedig az, hogy az új srácnak nagyon tetszik Seyezara, a barátnőm.

 

Ezt állítólag úgy tudták meg, hogy az egyik osztálytársunk az új fiú házánál lopakodva hallotta, ahogy a srác egy versikét dalol, aminek a főszereplője Seyezara.

 

Ez igencsak érdekes, hiszen mindenki tudja, hogy ő a barátnőm, sőt, a klubházba is együtt mentünk. Ezt meg kell beszélnem Seyezarával.

 

Mondjuk, amíg nem csinál semmit a lány irányába, addig nem érzem azt, hogy baj lenne, bár azért nem árt óvatosnak lenni.

Megosztás a facebookon