A sok kalandozás miatt teljesen kiment a fejemből, hogy mától újraindul az iskola.

 

Sajnos anyukámnak eszébe jutott és természetesen fel is költött engem. Eleinte azt sem tudtam melyik világon vagyok.

 

Pont azt álmodtam, hogy egy szigeten vagyok és amikor felébredtem, még mindig azt hittem, hogy ott vagyok.

 

Furcsa volt ilyen fejjel a saját szobámban szétnézni, de lassan beindult az agyam és felfogtam mi a helyzet.

 

Álmosan magamra kaptam valami ruhát és bepakoltam az iskolatáskámat, majd megreggeliztem.

 

Szerencsére az urnát sem felejtettem el magammal hozni. Pár perc múlva már a szekérnél voltam, ahol láttam Uzzur álmos fejét is.

 

Seyezara és Phetana jobban bírják a korán kelést, ők egészen aktívak voltak, de mi ketten elbóbiskoltunk az úton.

 

Mikor felébredtünk, már az iskola épülete előtt voltunk. Nagy nehezen lekecmeregtünk a járműről és bementünk.

 

Bent olyan csend volt, mintha egy temetőben járkálnánk késő éjszaka. A folyosókon csak a mi lépteink visszhangoztak.

 

Felmentünk a szobánkig, de zárva volt. Uzzur elment megkeresni a takarítónőt, hogy kinyissa nekünk, hogy ne ücsörögjünk a folyosón a csomagokkal.

 

Pár perc múlva már be is jutottunk, kipakoltunk, utána pedig elindultunk a tantermünk irányába. Útközben csak két diákkal találkoztunk.

 

Furcsa volt az iskola ilyen üresen, de valahogy nem zavart a dolog. Amilyen állapotban vagyok, jobb, ha minél kevesebb ember van a közelemben.

 

Ma egy órát sem tartottunk meg, sőt, még egy tanárral sem találkoztunk, ezért később kimentünk a városba sétálni.

 

Már el is felejtettem milyen szép Isedell városa és kikötője. Itt már nyűzsogtek az emberek, nyoma sem volt az iskolai ürességnek.

 

Estefele visszatértünk a szobánkba, de előbb tettünk egy látogatást a lányokhoz. Ők sem találkoztak tanárokkal ma.

 

Ezért kár volt olyan korán felkelni...

Megosztás a facebookon