Tegnap elég későn értem haza, a szüleim akkor már aludtak. Kicsit elnyúlt az úrnás dolog, de szerencsére még találtunk szekeret, ami hazavitt.

 

Úgy terveztem, hogy végre megpróbálom kialudni magam, mivel az iskolában is elég korán kellett felkelnem.

 

Az elképzelésem szerint aludtam volna olyan délig, amikor kimegyek a konyhába ebédelni, majd esetleg még egy délutáni szunyókálást is beütemezek.

 

Ez a tervem már reggel 9-kor füstbe ment, amikor anyukám lépett be a szobámba és a jó reggelt helyett elkezdett letolni.

 

Valami olyasmit magyarázott nekem, hogy miért kellett a húgomat ijeszgetni, mivel szegény egész héten nem tudott elaludni.

 

Túl sokat nem értettem a szövegből, mivel a párna a fejemen volt és próbáltam valahogy visszaaludni, de utána az apám is csatlakozott.

 

Nem volt más választásom, ki kellett hámoznom magamat az ágyból és heves bólogatások és bocsánatkérések közepette felöltözni.

 

Mire kijutottam a konyhába már harmadjára hallottam szegény húgom történetét, aki minden éjszaka álomba sírta magát.

 

A deszertnél már az ötös számnál tartottunk, nekem pedig még annyi időt sem hagytak, hogy egyáltalán megszólaljak.

 

Ezért csak csendben, nyugodtan elfogyasztottam az ebédemet, majd visszaindultam a szobámba. Ekkor tűnt csak fel a szüleimnek, hogy én semmit se mondtam.

 

Amikor megkérdezték, hogy mit hozok fel mentségemre, hát elmeséltem nekik, hogy az utazásunk során találtunk egy régi sírhelyt.

 

Utána elmondtam, hogy egy úrnát is találtunk, ami egy ősi hadvezéré és hogy ezt az úrnát átadtuk a városi múzeumnak.

 

Ekkor mindketten elhallgattak én pedig ezt kihasználva bementem a szobámba, becsuktam az ajtót és egyenesen az ágyban landoltam.

Megosztás a facebookon