Ma nagyon boldogan ébredtem. Csodálatos álmom volt! Erytával voltam együtt a színpadon, viszont közönség nélkül.

 

A kellemes ébredés után a délelőtt is jól telt. Sokan megdícsértek pedig, mint utóbb kiderült, még fogadtak is arra, hogy fel fogok sülni a színpadon.

 

A délutánról viszont nem mondhatom azt, hogy csodás lett volna. Pont amikor a legjobban éreztem magam, akkor romlott el minden.

 

Az utolsó óra előtt lementem a második emeletre, remélve hogy a tegnapi sikerem után elhívhatom Erytát sétálni.

 

Miután már jól begyakoroltam a szövegemet, vettem egy nagy levegőt és elindultam az osztálya felé.

 

Bár sose tettem volna! Amint az ajtóhoz értem, láttam hogy Eryta és Cyran, egymás karjaiban csókolóznak! Ó, bár inkább hagytam volna, hogy kicsapják azt a bájgúnárt!

 

Még mindig nem értem, hogy mivel jobb ő nálam! Hiszen ő nem is szerepelt a darabban, én viszont két nap alatt betanultam a szerepemet!

 

Na, mindegy, ennek a napnak is lőttek… Még a klubházunk utolsó símitásai sem hoztam már lázba. Pedig tényleg szépen alakul, jó kis hely lesz ez.

 

De minek? Mi értelme van már így az egésznek? Én azt akartam, hogy elhozzam ide Erytát, hogy végre egy kicsit kettesben legyünk…

 

Úgy néz ki, hogy itt már maximum a saját bánatommal lehetek kettesben.

Megosztás a facebookon