Elérkezett a nap amitől féltem. Már hajnali 5-kor ébren voltam és a szobámban sétáltam fel-alá idegesen.

 

Első gondolatom az volt, hogy visszaszököm az iskolába és majd csak a jövő héten jövök haza, de végül arra gondoltam, hogy inkább legyek túl az egészen minél hamarabb.

 

Gondolom valami hasonlót érezhetnek a kivégzésre váró rabok is mielőtt a bitófára viszik őket. Nagyon rossz ez a várakozás, amikor tudod hogy valami rossz fog történni, de még nem tudod hogy ez mégis mennyire rossz.

 

Nagyon lassan teltek a percek, amit részben nem bántam, másrészről pedig már tényleg túl akartam lenni már ezen. Vajon mit talált ki nekem Godafreh? Meg fog kínozni?

 

A nap már felkelt, olyan 8 óra fele lehet már. Gyönyörű narancssárga fények árasztották el a szobámat. Hogy lehet egy napkelte ilyen csodálatos, amikor ekkora nagy gondban vagyok?

 

Ahogy teltek a percek, egyre nőtt a gombóc a torkomban. Már nagyon közeledik a 9 óra, amikor indulnunk kell. A húgom szobájából már mocorgást hallottam.

 

Ahogy múlt az idő, a többiek is felkeltek és egyre nagyobb zajt csaptak, ahogy készülődtek. Én igyekeztem minél tovább kihúzni a szobában maradásomat, de végül nekem is elő kellett jönnöm.

 

A szüleim még mindig nem szóltak hozzám, de a húgom kajánul elvigyorodott amikor rámnézett. Nem túl bíztató.

 

Végül már nem húzhattam tovább az időt, el kellett indulnunk a templom felé. Bármilyen lassan mentem, hamarosan feltünt az épület.

 

Amint beléptem, úgy éreztem azonnal ki kell menekülnöm, de erőt vettem magamon és beültem a padba.

 

Amikor megláttam Godafrehet a ceremóniás ruhájában, még jobban összehúztam magam.

 

Bár az istentisztelet a normális mederben zajlott, számomra minden perce rémísztő volt. Amikor a végéhez ért, a pap szó nélkül elment. Én moccanni se mertem, apámnak kétszer kellett rámszólnia, míg végül kikecmeregtem a padból.

 

Lassú léptekkel elindultam a kijárat felé, közben néhányszor hátrafelé pislogtam, várva, hogy majd Godafreh megállít.

 

Ahogy közeledtem az ajtóhoz, megszaporáztam a lépteimet és majdnem futólépésben jutottam ki. Meg sem álltam a szüleimnél, egyenesen hazarohantam. Vajon miért nem szólt a pap semmit?

Megosztás a facebookon