A tegnap éjjel minden reményem elszállt. Az iskolába még nem térhettünk vissza, ezért a fogadóban aludtunk.

 

Elég kényelmetlen volt, mivel nyolcan voltunk egy szobában, de azért túl lehetett élni. Nem sokat tudtam aludni, egész éjjel azon izgultam, nehogy végleg bezárják az iskolát és akkor mehetnék egy távoli városba tanulni.

 

Nagyon megszerettem ezt a helyet, és nem szívesen költöznék el. A szobánk kényelmes, a látvány pedig csodaszép.

 

A tanárok egy része is rendes, a hajózást leszámítva, és az osztálytársaim is jó fejek.

 

Reggel már nem maradtunk a városban, az osztályunk elment a klubházunkba. Milyen jó, hogy megcsináltuk! Itt végre nyugodtan megbeszélhettük a dolgokat.

 

Dél körül üzenetet kaptunk, hogy visszamehetünk az iskolába, de az órákat már nem tartják meg. Ez azt jelenti, hogy a hétvégét megússzuk leckék nélkül! Valamire csak jó volt ez az egész kaland.

 

Bent semmi jel sem utalt arra, hogy tegnap itt még egy hadi istanség tombolt. Mindenhol rend, tisztaság és nyugalom volt, csak a tanárok nyúzott arcán látszódtak a történtek nyomai.

 

A kulcsok még mindig nálam voltak, a biztonság kedvéért magammal vittem őket, nehogy átkutassák a szobákat.

 

Eleinte vissza akartam vinni a helyükre, de a helyzet súlyossága miatt, jobbnak láttam, ha elásom az erdőben, az iskolán kívül.

 

Remélem senki sem fogja megtalálni ezeket a kulcsokat!

Megosztás a facebookon