Ma végre eljött az ideje és megtudhatom, hogy mi is ez az érme. Amióta megtaláltam mindenhova magammal hordozom.

 

A húgom már többször is kinevetett miatta, de nem érdekel, az ő dolga. A lényeg, hogy nálam van és ma megtudok mindent róla.

 

Gyorsan megebédeltem és elindultam meglátogatni nagyapót. Vittem egy kis süteményt is neki, amit anyu külön neki készített.

 

Nagyapó örömmel fogadott, kicsit szégyeltem is magam, hogy az iskolakezdés óta nem jártam nála, pedig nem lakik messze tőlünk. Azzal szabadkoztam, hogy a tanulás miatt nem volt időm.

 

Miután belakmároztunk a tésztából, szóba került az érme is. Az arca teljesen felderült, amikor a kezébe adta. Mesélte, hogy már hosszú évek óta nem látta és azt hitte, hogy már rég elveszett.

 

Amikor kérdeztem, hogy ő kapta-e, elmondta, hogy ez még a nagyapjáé volt. Emlékezett rá, hogy nyolc éves volt, amikor megmutatták neki, azóta a legkedvesebb kincse volt, amit később anyukámnak ajándékozott.

 

A nagyapja állítólag még fiatalkorában kapta, amikor még teljesen más világ volt. Akkoriban még léteztek barátságos sárkányok és kitüntették azokat, akik egy ilyen sárkányt az emberek közé hoztak.

 

Hú, ez sokkal izgalmasabb annál, amire én gondoltam! Szóval az ükapám sárkányszelídítő volt! Mit nem adnék, ha én is találkozhatnék egy sárkánnyal! Persze egy barátságossal, hiszen még szükségem van a fejemre!

 

Boldogan mentem haza estefele és már alig várom a holnapot, hogy elmeséljem Uzzurnak az egész törénetet. Biztosan irigykedni fog!

Megosztás a facebookon