Miután Uzzurral végigbeszélgetük az éjszakát is, már nem mentem haza és nála aludtam. Reggeli után hazamentem, remélve, hogy apámék nem haragszanak rám azért, hogy nem szóltam nekik elmaradásomról.

 

Szerencsére úgy tűnik, hogy a szüleim nem vették észre a hiányomat. Hogy ne legyek gyanús, másodjára is reggeliztem. Az utolsó falatok már nehezen csúsztak le, de legalább megúsztam a büntetést.

 

Elhatároztam, hogy az érmét elviszem az iskolába, hátha az Idegen Pénznemek órán kapok rá egy jó jegyet, főleg hogy mesélni is tudok róla.

 

A tegnapi beszélgetésem után már egy jóval színesebb történettel készültem az iskolába. Itr ükapám már harcolt is a sárkányokkal, egészen addig, míg azok békét kötöttek vele.

 

Az így megszelídített sárkányokat azután elvitte a királyhoz, ahol lovaggá ütötték és akkor kapta ezt az érmet, hogy mindenki emlékezzen a hőstetteire.

 

Amikor ezt elmeséltem Uzzurnak, javasolta, hogy ezt inkább a Legendák órára tartogassam, ott biztosan jó jegyet kapnék rá.

 

Közben készülödünk az Újévre is. Ilyenkor tábortüzet gyújtunk az udvaron, ahová összegyűlónk, közben forralt bort iszunk és sütiket rágcsálunk, valamint régi meséket mesélünk egymásnak.

 

Ezen az éjszakán megbocsájtjuk egymásnak mindazt, amit abban az évben tettünk egymással. Napközben csinálunk egy listát azokról a dolgokról, amikkel megbántottuk a másikat, éjszaka pedig mindenki előtt felolvassuk azt.

 

Az én listám idén igencsak hosszúra sikeredett, pedig néhány dolgot nem is raktam bele, hiszen például a démonidézést vagy a medál ellopását még mindig nem tudják a szüleim és nem szeretném a következő évet szobafogságban tölteni.

 

Megosztás a facebookon