Ma még tart a hótakaró, de most a templomba készülünk, úgyhogy nem jött elő a szánkós téma.

 

Ez a pap, mintha a gondolataimba látna! Ma arról prédikált, hogy meg kell becsülnünk azt amit kapunk és hogy milyen fontos vigyázni a szüleinktől kapott ajándékokra.

 

Én nem szóltam egy szót sem, csak lapítottam és igyekeztem minél kisebbnek tünni. Nem néztem Godafreh pap szemébe, nehogy más titkomat is kilesse.

 

Az istentisztelet után megint rám várt a takarítás. Úgy tűnik, lassan én leszek a templom takarítószemélyzete.

 

Azt viszont örömmel nyugtáztam, hogy délután a pap is elment, így megint egyedül maradtam az egész épületben.

 

Természetesen első dolgom volt kinyitni a zárt szekrényt, hogy jobban szétnézzek benne. Nem kellett csalódnom, újból kincseket találtam.

 

Az egyik poros dobozban egy vézna, elálló fülü kisgyerekről voltak képek, a hátukra pedig az volt írva, hogy Goddy. Nem kellett túl sokat variálnom, hogy rájöjjek, Goddy a mi jó öreg Godafreh barátunk.

 

A képek között sok olyan is volt, amit biztosan nem szívesen mutogatná a mi jó erkölcsű papunk. Volt itt fülön húzott idős árus, letiport virágoskert, csirkék szabadon eresztése, de még egy falfirka is a templom falán.

 

Hát igen, látva Goddy bizonyítványát, nem is vártam el tőle ennél jobb viselkedést. De vajon hogy lett belőle pap?

 

Mindenesetre pár képet zsebrevágtam remélve, hogy senkinek se fognak hiányozni. Bár a bizonyítványt megemlítettem pár osztálytarsamnak, természetesen senki sem hitt nekem.

 

Most viszont már biztosan másképp fognak viselkedni.

Megosztás a facebookon