Az iskolában már kisebb híresség lettem, mindenki tudni akarta, hogyan találtam rá az ősi királysírra.

 

Őszintén szólva már kezdem unni ezt a nagy felhajtást, nem valami kellemes, amikor még gondolkozni sem hagynak a szünetek alatt.

 

Mindenki tudni akarta, hogyan leltem rá a sírra, miközben egyre durvább pletykák kezdtek terjengeni arról, hogy miként történt.

 

Volt aki szerint varázsló vagyok és a csillagokból olvastam ki, de akadt olyan is, aki szerint éjszaka megjelent előtem Ysemberg király szelleme, aki elárulta nekem a sírjának a helyét.

 

Nem szeretném, ha ilyen zöldségeket mondanának rólam, ezért igyekeztem mindenkinek részletesen válaszolgatni.

 

Viszont történt ma valami, ami teljesen elvonta a figyelmemet az egész királysíros dologról: azt hiszem, hogy Seyezarát láttam a folyosón.

 

Ezt gyorsan elújságoltam Uzzurnak is, bár szerinte csak képzelődöm. Mondjuk ebben lehet hogy igaza van, kevés annak az esélye, hogy pont itt látnám meg.

 

De mi van, ha mégis? Milyen vagány lenne, ha csak úgy szembejönne velem! Bár hirtelen nem is tudom mit mondanék neki.

 

Lehet hogy csak dadognék, vagy valami hatalmas butaságot préselnék ki szerelmes agyamból... Talán mégse lenne olyan jó, ha itt találkoznék vele!

 

A Hajózás tanárom azonba kikergette a fejemből ezeket a gondolatokat, a szokásos piszkálódásával. Most történt először, hogy kifejezetten örültem ennek.

 

Biztos ami biztos, azért délután sétálgattam kicsit az iskola folyosóin, meg az udvaron, hátha mégsem képzelődtem, de lassan mégis igazat adok Uzzurnak. Csak képzelődtem.

Megosztás a facebookon