Éjszaka sokat gondolkodtam, hogy miként sikerül kibékülnöm Uzzurral. Sok ötletem támadt, de a legtöbbje eléggé kivitelezhetetlen volt.

 

Ha például eljátszanám, hogy meghaltam, akkor biztosan nagyon elszomorodna és ha meglátogatnám, hogy mégis élek, biztosan kibékülne velem.

 

Ezzel csak az a gond, hogy akkor az egész rokonságnak kellene magyarázkodnom és apám biztosan nem örülne neki.

 

Egy másik ötlet az volt, hogy rendezzek neki egy meglepetés bulit, ehhez viszont nincs elég időm, és nem is igazán volt semmi jó buli témám.

 

Hajnaltájban végül eszembe jutott a legjobb megoldás: mivel nekem már valaki írt egy szerelmes levelet, ezért Seyezarat átengedhetem neki.

 

Bár Seyezara tényleg eszméletlen gyönyörű, de hajlandó vagyok a barátságunkért meghozni ezt az áldozatot.

 

Ezt a tervemet elárultam Uzzurnak is, aki pár morgással válaszolt, de ezek már jóval szelídebbek voltak, mint a tegnapiak, szóval szerintem jó úton járok.

 

Végül délutánra már teljesen megenyhűlt, a szekéren hazafelé már el is mosolyodott, majd mire hazaértünk, már javában tervezgette, hogy miként fogja elhívni Seyezarat randira.

 

Örülök, hogy végül sikerült kibékülnünk, hiányzott volna, ha nem beszélünk egymással. Most már csak azt kell kideríteni, hogy kinek a javára mondtam le Seyezararól.

Megosztás a facebookon