Végre rendesen ki tudtam aludni magam. A veszekedésem Uzzurral okozott pár álmatlan éjszakát, de most már nyugodtan pihetnem.

 

De még mindig nem tudom, hogy engem kicsoda szemelt ki magának, pedig már nagyon kíváncsi vagyok rá.

 

Sokat gondolkoztam ezen ma, elbambulásomat anyum is észrevette. Eleinte nem nagyon akartam elmondani neki, de amikor a hagymát akartam a csokispudingomba rakni, kénytelen voltam válaszolni a kérdéseire.

 

Elmeséltem neki töviről hegyire az egészet, megmutattam neki a levelet és meséltem, hogy miként nyomoztunk a feladója után.

 

Anyum és az időközben megérkezett apám és húgom is érdekesnek találták az egészet, sőt a húgom talán túlzába is vitte.

 

Egész délután csak azt kellett hallgatnom tőle hogy "Magrador szerelmes!", miközben próbálta sorba megtippelni, hogy "miféle bányarém szeretheti a bátyámat".

 

Hogy meneküljek a szájától, kimentem levegőzni egy kicsit. Az utam Uzzur házához vezetett, de nem találtam otthon.

 

Az anyja az mondta, hogy valahol az erdőben mászkál, ezért arrafele mentem tovább, remélve, hogy összefutunk útközben.

 

Nem volt szerencsém, viszont jól esett egy kis séta. Bár még mindig tiszta hó minden, azért ennek is megvan a sajátos varázsa.

 

A csupasz fák formáit sokkal jobban kihangsúlyozza a fehér borítás. Azon kaptam magam, hogy ámulva nézem az elém táruló látványt.

 

Miután jól kisétáltam magam és hiába kerestem Uzzurt, végül hazamentem egyenesen a szobámba, ahová nem hallatszott a húgom kuncogása.

Megosztás a facebookon