Ma megint nehéz volt felkelnem. Utálom ezt a hétfői szekerezést, főleg ilyenkor télen, amikor még napkelte előtt kell végigzötykölődni az úton.

 

Erősen gondolkozom azon, hogy megmondom apámnak, hogy maradhassak néha hétvégére is az iskolában.

 

Akkor legalább nyugodtan pihenhetnék hétfő hajnalban is. Megmondom neki, bár nem fűzök hozzá túl nagy reményeket, ismerem apámat.

 

Biztosan azt mondaná, hogy ki tudja miféle dolgokba bonyolódnék ott a nagyvárosban, ha hétvégére ott maradnék.

 

Nem értem miért félt ennyire, igaz hogy volt pár zűrösebb ügyem, de sosem csináltam semmi komolyabb problémát.

 

No, majd ha eltelik néhány nyugisabb hét, akkor beszélek vele, hátha mégis belemegy. Elsőre csak havi egy hétvégére gondoltam, de utána lehetne több is.

 

Uzzur közben teljesen mással volt elfoglalva. Ő Seyezarara próbált rámozdulni, de ahogy elnézem, elég tanácstalannak tünt.

 

Pedig tegnap még rengeteg remek ötlete volt, most pedig teljesen sápadt és csak dadogni tud. Mondjuk valahol meg tudmo őt érteni.

 

Én is pont így éreztem magamat, amikor Erytával próbáltam beszélgetni, ezért megpróbáltam ő megnyugtatni.

 

Megígértem neki, hogy megyek én is vele, támogatom, hátha ez segít. Nem tudom, ha megértete, amit mondtam, mert igencsak zavart volt.

 

Végül csak lementünk az egyik szünetben, meg is találtuk Seyezarat, de az utolsó pillanatban Uzzurnak inába szált a bátorsága és vissza kellett fordulni.

 

Majd legközelebb talán összejön a dolog.

 

Megosztás a facebookon