A tegnapi események nagyon mély nyomott hagytak bennem. Fogalmam sem volt, hogy mihez kezdjek ezzel a helyzettel.

 

Tegnap délután Uzzurnak nem árultam el, amit Seyezara mondott nekem, csupán annyit, hogy megmondtam neki a véleményemet.

 

Ahogy elnéztem a barátom boldog arcát, nem volt szívem elárulni neki, hogy a lánynak igazából én tetszem és hogy tőle van a levél is.

 

Nem akartam, hogy ez a nő megint közénk álljon. Tudtam, hogy miattam küldte el Uzzurt Zeyezara, de igyekeztem ezt titokban tartani.

 

Amikor Uzzur kérdezgette magában, hogy vajon ki lehet az a srác, aki a lánynak tetszik, én csak mormogtam magamban.

 

Otthon is igyekeztem valami jó megoldást találni, de sehogy sem jutottam dűlőre. Nem volt más ötletem, így apámhoz fordultam.

 

Ebéd után félrevontam a műhelyben és elmeséltem neki az egész történetet. Most jött az újabb meglepetés.

 

Apám azt mondta, hogy egy család költözött nemrég a falu végébe és a lányuk nagyon hasonlít az én leírásomra.

 

Őt azért hívták oda, mert a kerítés egy része meglazult és új vaslécekre volt szükség. Ekkor látta a hosszú szőke hajú lányt.

 

Ennek utána kell járnom, ezért fogtam magam és elmentem a házhoz. Persze nem akartam, hogy meglássanak, ezért csak óvatosan közelítettem.

 

A lemenő nap szintén besegített az álcámhoz. Elég közel lopóztam ahhoz, hogy belássak a földszinti ablakokon és akkor megláttam őt.

 

A térdeim megremegtek, amikor megpillanottam a mosolyát. Ott állt, előttem pár méternyire és csak nem is sejtete, hogy ott helyben fülig beleszerettem.

Megosztás a facebookon