A ma reggeli szekeres zötykölődésem valamivel kellemesebb volt, mint az egy hétel ezelőtti, mivel már nem kellett a pap átkától félnem.

Vagyis inkább nem kellett annyira, bár ha megtudná hogy az én kezem van a dologban, még mindig símán kivégeztetne.

Az iskolában megint elég feszült volt a hangulat.Nem tudtam elképzelni, hogy most vajon mi lehet, de aztán az igazgató gyorsan felvilágosított.

Mondta, hogy a fővárosi tudóscsoport újból ellátogatott hozzánk és sürgősen beszélni akarnak velem. Megpróbálta megtudakolni, hogy miért akarnak pont velem találkozni, de nem igazán akarok ebből túl nagy ügyet csinálni.

Sajnos ők másképp gondolják, mert valami kitüntetést emlegetnek, amit mindenképp nekem akarnak átadni, mivel nagyon fontos felfedezést tettem.

Hiába próbáltam elmagyarázni nekik, hogy a király sírja nem olyan nagy dolog, nem sikerült meggyőzni őket.

Szerencsére a Legendák tanárom épp arra járt és gyorsan kimenekített, mondván, hogy ő segített nekem. Én is azt igyekeztem bizonygatni, hogy az ő ötlete volt az egész.

Nem szeretném, ha Godafreh pap fülébe jutna, hogy én találtam meg azt a sírt. A tanárt csak nem fogja kiátkozni, bármennyire nem tetszik neki a dolog.

Ezt sikeresen megúsztam, bár az ünnepségnél az én nevem is felmerült. Remélem a papunknak senki sem fog erről beszélni.

Ezt sikeresen megúsztam, remélem mostmár végleg lezárul ez az ügy.

Megosztás a facebookon