Bár a tegnapi ünnepségen a paptól talán sikerült megszabadulnom, az osztálytársaim úgy látszik mégis szagot fogtak.

 

Ma ugyanis a szünetekben folyton a felfedezésről kérdezgettek. Egy ideig próbáltam hárítani a dolgot, de belátom, sokáig nem menekülhetek.

 

Nem gondoltam volna, hogy valaha is ezt fogom mondani, de most először örültem a Hajózás tanárnak, amikor belépett az osztályterembe.

 

Úgy látom, az osztálytársaimat nem fogom tudni levakarni magamról, amíg el nem mondok nekik mindent.

 

Megbeszéltem velük, hogy délután a klubházban elmesélem az egészet. De addig is titoktartásra köteleztem mindenkit.

 

Ennek köszönhetően csupán vagy hatvan ember várt engem a klubházban. Mivel bent nem fértek el ennyien, kint tartottam meg a kiselőadásomat.

 

Itt, egy rögtönzött előadásban elmeséltem az egész történetet. Megmutattam nekik a kódexet,valamint pár mondatban összegeztem a fordítás menetét.

 

Utána a rajzaimat adtam oda nekik, amiken ellenőrizhették, hogy valóban a mi templomunk Ysenberg ősi király sírja.

 

Miután végighallgattak, mindenki egyszerre akart kérdezni tőlem valamit. Nagy nehezen sikerült rendszerezni a kérdéseket és igyekeztem részletesen válaszolni.

 

Egyetlen kikötésem az volt, hogy Godafreh papnak ne szóljanak egy szót sem. Nehezemre esett arról is lebeszélnem őket, hogy vasárnap ne zúduljanak csoportosan a templomba.

 

Végül abban egyeztünk meg, hogy minden hétvégén tíz-tíz személy jöhet el, hogy megnézze az épületet.

 

Hogy ne legyenek veszekedések, kisorsoltuk az első tíz embert. Megbeszéltem velük, hogy majd vasárnap reggel találkozunk a falu szélén.

 

Remélem nem lesz gyanús, hogy ennyi új ember jelenik meg hirtelen az istentiszteleteken.

Megosztás a facebookon