Bár azt mondtam tegnap a klubházban az embereknek, hogy tartsák titokban a felfedezéseimet, mára természetesen már mindenki tudott róla.

 

A régi kódex kézről kézre járt és csak egy hajszálon múlt, hogy ne az egyik tanár kezeiben végezze, mivel óra közben is ezt lapozgatták.

 

Végül a Legendák órán szóba került Ysemberg király és az eltüntnek vélt sírja. A beszélgetés közben az én történetem is szóba került.

 

A sztorik olyan érdekesek voltak, hogy a szünet után is alig engedtük el a tanárt. Csak úgy tudott elmenekülni, hogy megígértettem vele, hogy délután a klubházunkhoz jön.

 

Az órák és az ebéd után útnak is indultunk a part felé. Itt már egy igazi kis tömeg gyűlt össze, akik zúgolódva várták, hogy megérkezzen a tanárunk.

 

Hogy mindenkinek jusson hely, végül a part egy közeli szakaszán tartottuk meg a mesélő estet. Sőt, hogy mindenki jól lássa a tanárt egy kis emelvényt is össze eszkábáltunk.

 

Megbeszéltük a többiekkel, hogy majd még tarthatnánk ilyen eseményeket, csak akkor már székeket is kellene szerezni valahonnan.

 

Persze ehhez egy kis kamrát is kellene még építeni a ház mellé, ahová bepakolhatjuk a cuccokat, amikre idővel szükségünk lesz.

 

Egyesek még azon is elgondolkoztak, hogy legközelebb jegyeket kellene árulni, de ezt az ötletet gyorsan elvetettük, mivel nem szeretnénk pár adóellenőrt a nyakunkba.

 

A beszélgetések igencsak éjbe nyúltak, úgyhogy csak a tanárunknak köszönhetjük, hogy nem kaptunk büntetést. A bejáratnál azt mondta, hogy tanulmányi úton voltunk. Hát igen, aki ennyimesét ismer, annak nem gond kitalálni egy újat!

Megosztás a facebookon