Ma reggel korán...feküdtem le. A nap már majdnem előbukkant a látohatár mögül, amikor az ágyba kerültem. A tábortűz körül nagyon jó volt a hangulat és senkinek sem volt kedve korán aludni menni.

 

A sok beszélgetés során mindenféle vicces és kevésbé vicces történet is előkerült. Örültem annak, hogy apukám már nem haragszik az iskolai dolgaim miatt, sőt még Godafreh képei miatt sem.

 

Bár a szánkóról sem tud szegény apám, ezt el akartam árulni neki, fel is írtam a listámra, viszont annyira büszke volt rá és tegnap olyan boldog volt, hogy nem akartam elrontani a kedvét.

 

Azt viszont megigértem magamnak, hogy valamelyik nap mindenképp elmondom neki.

 

Mivel ma vasárnap van, még a templomba is el kellett menjünk. Szerencsére Godafreh is jót bulizhatott valamerre, mivel ő is kialvatlan fejjel kezdett neki a beszédének.

 

Szerintem ez volt élete legrövidebb istentisztelete, látszott rajta, hogy minél hamarabb vissza akar feküdni és kipihenni a tegnapi nap fáradalmait.

 

Ahogy elnéztem, a falubeliek örömmel fogadták, hogy gyorsan végzett és mindenki igyekezett haza. Nagyon kevesett beszélgetek egymással, inkább csak ásítoztak.

 

Ma nekem sem volt kedvem mást csinálni, megírtam ezt a naplóbejegyzést és megyek is vissza aludni.

Megosztás a facebookon