Ma már a hó nagy részét sikerült eltakarítani, ezért a legtöbb fiatal a szánkóit vagy a síléceit próbálgatta a falú határában.

 

Apám is bátorított, hogy menjek ki Uzzurral szánkózni. Ő se a törött szánkóról, sem Uzzurral való veszekedésemről nem tud.

 

Én igyekeztem ártatlannak tünni, mondtam, hogy sok a tanulnivalóm. Ebéd után kimentem a sufniba, előszedni az elrejtett szánkómaradványokat. Pár órát kínlódtam azzal, hogy összerakjam, de úgy tűnik, ez már menthetetlen.

 

Lehet, hogy kénytelen leszek elmesélni apámnak, hogy mi történt. Nem akarom, hogy azt higgye, hogy eddig titkolóztam előtte, ezért egy tervet eszeltem ki.

 

Gyorsan elmentem otthonról, hogy a család azt gondolja, végül mégiscsak kimentem szánkózni.

 

Kint vágyakozva néztem a többiek játékát. Bár az én szánkóm is ép lenne, akkor én is csatlakozhatnék hozzájuk! Úgy sajnálom a szánkómat, nem kellett volna összetörni.

 

Közben Uzzur is eszembe jutott. Kerestem őt mindenhol, de sehol sem láttam. Úgy látszik, ő is inkább otthon maradt, a szánkózás helyett.

 

Este későn értem haza, amikor a többiek már a szobájukban voltak, így senki sem vette észre, hogy beosontam. A szánkó darabjait most látható helyre raktam, hogy úgy tünjön, most tört szét.

 

Remélem sikerül elhitetnem velük, hogy tegnap törtem össze, így nem kell majd magyarázkodni, bár szerintem apám így is elég dühös lesz rám.

Megosztás a facebookon